elmesélem Nektek a szabadnapunkat, az utamat Saigonba és beszúrok néhány képet házakról.
Hétfőn végre kapott Guri egy szabadnapot, örültem neki, hogy végre együtt lehetünk és ő is pihenhet egy kicsit. A monszun ugyan keresztbehúzta számításainkat, úgyhogy városnézés helyett bevásárolni mentünk, megvettük a még hiányzó dolgokat, amikkel otthonossá lehet tenni egy lakást. (Pl. felmosó-szett :D :D, no, jóóóóóóóóóó, meg turmixgép :P) Előtte azért még kicsit sétáltunk a csöpögő esőben és mikor jobban rázendített, akkor beültünk a már említett kávézóba, a Pinkybe. Íme:

A haladóbbak észre is vették már a bal alsó sarokban a jeges zöld teát és rácsodálkoztak arra, hogy pulcsiban vagyok. Igen, jelentem, én még itt is tudok fázni! :)) A kép kora délután készült, uh nincs tömeg a kávézóban, pedig esténként állítólag ide járnak a jómódú fiatalok sorozatokat nézni, ja igen, és Suzie szerint itt a legfinomabb a narancslé egész Ca mauban. Kicsivel később bejött egy nő egy kislánnyal, Gurival latolgattuk, hogy vajon a nővére, vagy az anyukája-e. Nehéz megállapítani a korukat, a nagyon időseket kivéve mindenki fiatalnak látszik. Ja, és eszembe jutott róluk még valami: ugye MINDENKI robogóval járkál, még a nagyon szegény családok háza előtt is áll egy-két lepukkant darab, ezért állandóan bukóval a fejükön járkálnak és iszonyúúúúúúúúúúúan divatoznak vele. Mindenféle színben, mintában és formában lehet kapni bukókat, kalapformájút is - majd próbálok Nektek egyik piros lámpánál bukó-hadat fényképezni.
Saigonba egyedül mentem, Guri nem tudott szabadnapot kivenni, de csodásan leszervezett nekem mindent előre, a fuvart a ca maui reptérre, a repjegyet, az időpontot a dokinál, úgyhogy csak taxit kellett szereznem a saigoni reptéren, meg persze vissza oda is. A doki után volt 2 órám, így mászkáltam kicsit a városban, megnéztem a Saigoni Notre Dame Bazilikát és természetesen ittam egy jegeskávét :), meg pihegtem kicsit, mert iszonyatosan meleg volt, meg elegem lett az utakon átkelve életem kockáztatásából. A bazilika kívülről gyönyörű, de a belseje egyáltalán nem nyűgözött le, olyan, mintha nem a megfelelő anyagokkal tartanák karban (vagy pedig egyáltalán nem?) - persze nem értek hozzá:) - de valamiért az egyszerűsége ellenére sem tetszett. Nehezen bírtam megközelíteni a bazilikát a forgalom miatt. Itt már kénytelen voltam kilépni a robogókkal teli úttestre, uis soha nem szűnt áradatuk. Iszonyú zajt csapnak a motorral és az állandó dudálással egyaránt, csak egy idő után vettem észre, hogy mennyire ideges lettem ettől az állandó zajszinttől.
A kávézóban a jeges kávé rendelésével is gondjaim voltak, uh rájöttem, jobban járok, ha megtanulok egy-két vietnami kifejezést, mintha megpróbálom elvárni tőlük, hogy megértsenek :). Ja igen, a visszafelé úton a taxiba beszállva is akadtak nyelvi nehézségek, uis olyan taxit sikerült leintenem (jelezném, hogy nem nehéz!), amelyiknek a sofőrje egy megveszekedett szót nem tudott angolul, egy idő után rájöttem, hogy a 'Yes' helyett is jobban járok, ha 'Ok'-t mondok :D. No, igen, nehézségeim ott kezdődtek, amikor beszálltam és mondtam, hogy 'to the airport, please' és a taxis csak kedvesen mosolygott. Hm, gondoltam lerajzolok egy repülőt, az majd segít, de valami problémája akadt vele, elkezdte mutogatni, hogy én akkor most szeretnék elrepülni? Bólogattam, igen, igen. Erre elkérte a tollamat és lerajzolt ő is egy repülőt, egy UGYANOLYAT!, de a legjobb mégsem ez volt, hanem az, amikor mégegyszer visszakérte a tollamat és a tollat repülőnek használva mutogatta, hogy akkor biztos, hogy fel szeretnék szállni? Hurrá, gondoltam, így aztán nem fogom lekésni a gépet, már épp azon gondolkoztam, hogy szépen megköszönve fogok egy másik taxit, hátha..., amikor is elindult. Nevettem magamban, hogy no, most akkor vajon hol fog majd engem kirakni, elérem-e a gépet. Eszembe jutott, hogy azt, hogy nem a nemzetközi reptérre megyek, hanem a 'domestic airport'-ra, arra már végképp semmi esély sincs, hogy megértse, így elővettem a repjegyet és mutattam neki, hogy Ca mauba megyek. Mondta, 'áááááááááá, OK!', majd 5 perc múlva újra kérte a jegyet! ?? Hm! Izgi! :S Szerencsére a jegyet lapozgatva megtaláltuk a reptér nevét, címét, uh az utolsó 'OK' elhangzott és mindketten megnyugodva önfeledt mutogatós angol-vietnami beszélgetésbe kezdtünk. :))
Házak. Érdekesek a vietnamiak építkezési szokásai. Eleinte azt gondoltam, hogy minden ház egyforma,

ilyen:
és csak a színeikben van őrült változatosság. Most már nem így gondolom, ellentétben Gurival, aki szerint még mindig mindegyik EGYFORMA, csak színeikben különböznek. (Kocsikról ugyanezt fordítva... :))) ) Az kétségtelen, hogy létezik egy tipikus építkezési mód: a hátrafelé hosszan elnyúló alapra ráhúznak több emeletet és csak a homlokzaton vannak nyílászárók, ritkán még a ház végében is, de a tartó falakon szigoróan semmi, esetleg az utcára néző erkély mellett vágnak bele egy kis nyílást. Ja, és a tetőterasz kötelező, ezt általában gyönyörűen be is építik növényekkel, Sógornak és Anának biztos tetszene. :) Hogy miért így csinálják, arra hallottunk egy részleges magyarázatot, mégpedig, hogy a ház alapterülete után fizetik az adót, ugye ez a magasságát megmagyarázza, de a hosszú, keskeny mivoltát nem. No, hogy lássátok is, miről beszélek, beszúrok pár érdekesebb házat ide

(a többit megtaláljátok a fotóalbumban, feltöltöttem őket) . Ezeket Ca Mau legszebb utcájában, az egyetlen kétszer két sávos, osztottpályás út mentén készítettük, itt még járda is van! :)