2008. augusztus 18., hétfő

Vízitúra képekben

Gyerekek a parton induláskor
Matula bácsi

Mi a hajóban

Rizsszedő kalapban szép az élet!

Kikötünk kávézni

kicsit kényelmesebbre váltva :)

és itt is van kérem vízöblítéses WC

Végezetül pedig egy kicsit a vietnami logisztikáról!

2008. augusztus 15., péntek

Ígéretemhez híven...

elmesélem Nektek a szabadnapunkat, az utamat Saigonba és beszúrok néhány képet házakról.
Hétfőn végre kapott Guri egy szabadnapot, örültem neki, hogy végre együtt lehetünk és ő is pihenhet egy kicsit. A monszun ugyan keresztbehúzta számításainkat, úgyhogy városnézés helyett bevásárolni mentünk, megvettük a még hiányzó dolgokat, amikkel otthonossá lehet tenni egy lakást. (Pl. felmosó-szett :D :D, no, jóóóóóóóóóó, meg turmixgép :P) Előtte azért még kicsit sétáltunk a csöpögő esőben és mikor jobban rázendített, akkor beültünk a már említett kávézóba, a Pinkybe. Íme:


A haladóbbak észre is vették már a bal alsó sarokban a jeges zöld teát és rácsodálkoztak arra, hogy pulcsiban vagyok. Igen, jelentem, én még itt is tudok fázni! :)) A kép kora délután készült, uh nincs tömeg a kávézóban, pedig esténként állítólag ide járnak a jómódú fiatalok sorozatokat nézni, ja igen, és Suzie szerint itt a legfinomabb a narancslé egész Ca mauban. Kicsivel később bejött egy nő egy kislánnyal, Gurival latolgattuk, hogy vajon a nővére, vagy az anyukája-e. Nehéz megállapítani a korukat, a nagyon időseket kivéve mindenki fiatalnak látszik. Ja, és eszembe jutott róluk még valami: ugye MINDENKI robogóval járkál, még a nagyon szegény családok háza előtt is áll egy-két lepukkant darab, ezért állandóan bukóval a fejükön járkálnak és iszonyúúúúúúúúúúúan divatoznak vele. Mindenféle színben, mintában és formában lehet kapni bukókat, kalapformájút is - majd próbálok Nektek egyik piros lámpánál bukó-hadat fényképezni.

Saigonba egyedül mentem, Guri nem tudott szabadnapot kivenni, de csodásan leszervezett nekem mindent előre, a fuvart a ca maui reptérre, a repjegyet, az időpontot a dokinál, úgyhogy csak taxit kellett szereznem a saigoni reptéren, meg persze vissza oda is. A doki után volt 2 órám, így mászkáltam kicsit a városban, megnéztem a Saigoni Notre Dame Bazilikát és természetesen ittam egy jegeskávét :), meg pihegtem kicsit, mert iszonyatosan meleg volt, meg elegem lett az utakon átkelve életem kockáztatásából. A bazilika kívülről gyönyörű, de a belseje egyáltalán nem nyűgözött le, olyan, mintha nem a megfelelő anyagokkal tartanák karban (vagy pedig egyáltalán nem?) - persze nem értek hozzá:) - de valamiért az egyszerűsége ellenére sem tetszett. Nehezen bírtam megközelíteni a bazilikát a forgalom miatt. Itt már kénytelen voltam kilépni a robogókkal teli úttestre, uis soha nem szűnt áradatuk. Iszonyú zajt csapnak a motorral és az állandó dudálással egyaránt, csak egy idő után vettem észre, hogy mennyire ideges lettem ettől az állandó zajszinttől.
A kávézóban a jeges kávé rendelésével is gondjaim voltak, uh rájöttem, jobban járok, ha megtanulok egy-két vietnami kifejezést, mintha megpróbálom elvárni tőlük, hogy megértsenek :). Ja igen, a visszafelé úton a taxiba beszállva is akadtak nyelvi nehézségek, uis olyan taxit sikerült leintenem (jelezném, hogy nem nehéz!), amelyiknek a sofőrje egy megveszekedett szót nem tudott angolul, egy idő után rájöttem, hogy a 'Yes' helyett is jobban járok, ha 'Ok'-t mondok :D. No, igen, nehézségeim ott kezdődtek, amikor beszálltam és mondtam, hogy 'to the airport, please' és a taxis csak kedvesen mosolygott. Hm, gondoltam lerajzolok egy repülőt, az majd segít, de valami problémája akadt vele, elkezdte mutogatni, hogy én akkor most szeretnék elrepülni? Bólogattam, igen, igen. Erre elkérte a tollamat és lerajzolt ő is egy repülőt, egy UGYANOLYAT!, de a legjobb mégsem ez volt, hanem az, amikor mégegyszer visszakérte a tollamat és a tollat repülőnek használva mutogatta, hogy akkor biztos, hogy fel szeretnék szállni? Hurrá, gondoltam, így aztán nem fogom lekésni a gépet, már épp azon gondolkoztam, hogy szépen megköszönve fogok egy másik taxit, hátha..., amikor is elindult. Nevettem magamban, hogy no, most akkor vajon hol fog majd engem kirakni, elérem-e a gépet. Eszembe jutott, hogy azt, hogy nem a nemzetközi reptérre megyek, hanem a 'domestic airport'-ra, arra már végképp semmi esély sincs, hogy megértse, így elővettem a repjegyet és mutattam neki, hogy Ca mauba megyek. Mondta, 'áááááááááá, OK!', majd 5 perc múlva újra kérte a jegyet! ?? Hm! Izgi! :S Szerencsére a jegyet lapozgatva megtaláltuk a reptér nevét, címét, uh az utolsó 'OK' elhangzott és mindketten megnyugodva önfeledt mutogatós angol-vietnami beszélgetésbe kezdtünk. :))

Házak. Érdekesek a vietnamiak építkezési szokásai. Eleinte azt gondoltam, hogy minden ház egyforma, ilyen:
és csak a színeikben van őrült változatosság. Most már nem így gondolom, ellentétben Gurival, aki szerint még mindig mindegyik EGYFORMA, csak színeikben különböznek. (Kocsikról ugyanezt fordítva... :))) ) Az kétségtelen, hogy létezik egy tipikus építkezési mód: a hátrafelé hosszan elnyúló alapra ráhúznak több emeletet és csak a homlokzaton vannak nyílászárók, ritkán még a ház végében is, de a tartó falakon szigoróan semmi, esetleg az utcára néző erkély mellett vágnak bele egy kis nyílást. Ja, és a tetőterasz kötelező, ezt általában gyönyörűen be is építik növényekkel, Sógornak és Anának biztos tetszene. :) Hogy miért így csinálják, arra hallottunk egy részleges magyarázatot, mégpedig, hogy a ház alapterülete után fizetik az adót, ugye ez a magasságát megmagyarázza, de a hosszú, keskeny mivoltát nem. No, hogy lássátok is, miről beszélek, beszúrok pár érdekesebb házat ide (a többit megtaláljátok a fotóalbumban, feltöltöttem őket) . Ezeket Ca Mau legszebb utcájában, az egyetlen kétszer két sávos, osztottpályás út mentén készítettük, itt még járda is van! :)

2008. augusztus 14., csütörtök

Visszatértem! :)

No, kedves Olvasóim, pár nap különböző okokból történő gyengélkedés, első hivatalos szabadnap révén láblógatás és saigoni orvoslátogatás után ismét tollat ragadok.
Hadd kezdjem az elmaradt templomokkal, azután meglátjuk, mi fér bele most, és mi csusszan át holnapra. Múlt hét vége felé csatangoltunk Suzieval Ca Mauban, megnéztünk pár templomot és pagodát, fényképezgettünk, meg beültünk egy helyi menő kávézóba/fagyizóba. HŰHA!
Két hagyományos, nálunk megszokott templomot láttunk, az egyik katolikus, a másik evangélikus. Sajnos ezek elég lepukkantak és elhagyatottak voltak, nem sikerült bejutnunk, sőt, én a miseidőpontokat is csak később, a hotelportán megkérdezve tudtam meg. Egy Cao Dai templomba viszont bejutottunk - tudjátok, ez a Vietnamban, a 20-as években született vallás, amely négy vallás tanaiból táplálkozik, erről már korábban beszámoltam. Beszúrok azonban egy kültéri és egy beltéri képet a templomról, hogy lássátok hihetetlen - európai szemmel inkább giccsesnek és ízlésficamosnak tűnő - színpompáját, meg persze a szimbólumok lenyűgöző kavalkádját és furcsaságait. (Vicces, hogy mennyire eltaláltam a korábbi blogbejegyzésben a színek használatát, a neten bóklászva uis rábukkantam arra, hogy a szertartásoknál különböző színekkel jelölik az egyes vallásokat, csak éppen más sorrendben, mint ahogy én tettem.) Egyébként itt az apartmantól 100 m-re is most építenek át és újítanak fel egy Cao Dai templomot, figyeltem, elég gyorsan haladnak, uh ha készen lesznek, akkor fényképezőgépet ragadok :) és kattogtatok ott is egy kicsit - végül is, nem mindennap lát ilyet az ember!
Három pagodát is láttunk - ezek valószínűleg budddhista "templomok" - egybe nem tudtunk bemenni, a másodikba pedig Suzie nem akart, mesélte, hogy legutóbb, amikor bekukkantottak, akkor egy nő hihetetlen mennyiségű zöld teával kínálta őket és csak 4 óra elteltével szabadultak onnan. Ezúttal nem kockáztattunk, majd legközelebb, ha egyedül, vagy Gurival megyek. :)) A harmadik 'QUAN AM CO TU' pagodánál akadt egy végtelenül szomorú szemű vezetőnk, aki körbevitt minket. Itt szerzetesek is laktak a pagoda mellett és kisfiúk, meg kislányok is voltak ugyanolyan halványkék, hosszú öltözetben. A pagoda belseje a Cao Dai teplomhoz hasonlóan agyondíszített és színes volt, de itt természetesen körbe Buddha szobrok és a szimbólumvilága is kicsit más volt.
Ezek után Suzie viccesen megjegyezte, hogy lassítsunk a városnézéssel, mert így két nap alatt megnézzük Ca Mau összes nevezetességét és mit csinálunk majd a fennmaradó három hónapban. Beültünk hát egy kávézóba, Suzie folyamatosan döntötte le az eper- és narancsleveleket - nem néztek ki rosszul ;) - én meg mennyei jegeskávét ittam!!! Naggyon finom kávéjuk van, meg kell hagyni. Jobb helyeken egyébként mindig hoznak jégkockákkal teli, hideg cukrozatlan zöld teát ajándékba, ez nagyon jólesik annak, aki szereti - uis jó fűszeres íze van, ami nem mindenkinek ízlik. Én szeretem :)! Itt ezenkívül zselé figurákat is hoztak, ezt a zselé-mánia dolgot az amerikaiak hozhatták magukkal és honosíthatták meg, na, ezek borzasztóak!! :S És hogy ki ne felejtsem - mindig rájuk kell szólni, hogy "no sugar", persze véletlenül sem "without sugar", vagy pedig "csup-csup" (jelentése: kevés) sugar - uis mindent agyoncukroznak, még a frissen facsart narancslevelet is!!! Ja, és persze az elmaradhatatlan asztal alatti kis kedves társasági lény itt is tiszteletét tette! :D :D
Nu, a szabadnapról, itteni házakról, meg a saigoni utamról majd holnap. Viszlát. :)

2008. augusztus 9., szombat

Szülinapok, Pho Xua és templomok

Sok mesélnivalóm van végre :), de először ezúton is boldog születésnapot szeretnék kívánni Anának és Besinek. Isten éltesse őket sokáig!

Tegnapelőtt este - miután elfogyott a jó kis vörösboros marhapöri :) - elmentünk Gurival egy helyi specialitásokat kínáló étterembe, a Pho Xuaba. Korábban egyszer már voltunk ott, de ezúttal képekkel alátámasztott beszámolót tudok tartani az élményről. Előre figyelmeztetem kedves olvasóimat, hogy nem mindig lesz étvágygerjesztő!! Ezen a helyen úgy működik a felszolgálás, hogy a választott ételeket középre kirakják és mindenki szed magának a kis tálkájába, természetesen a haladóbbak az evőpálcikájukkal. (Én gyakran elvesztem a türelmemet és a jól bevált mancsaimhoz folyamodok.) A felszolgálás egyébként megér pár mondatot. Most is és múltkor is a pincérünk férfi volt, de emellett folyamatosan egy vagy két csajszi egy, az asztal közelében elhelyezett tálaló asztal mellől figyeli a jóllétünket, töltögetik nekünk az italokat, hozzák a fogpiszkálót, a kéztörlőt és rendezgetik az asztalt. Na, ez utóbbi kifejezés mellett ne haladjunk el olyan sietősen, mert sokat veszíthetünk vele. :) Minden esetben, amikor a pincérünk egy új ételt hoz, akkor átrendezik az asztalt. De ne csak egy ilyen egyszerű, akkor "ez a tál is férjen itt még el" rendezgetést képzeljetek el. Én inkább ahhoz a kirakósjátékhoz tudnám hasonlítani, amelyikben mindig hiányzik egy darab és annak segítségével lehet kirakni az egészet. Módszeresen, lehetőleg minden egyes darabot odébbtolva, de legalább megérintve rendezik az asztalt, ez igencsak mókás látvány, és ha előzékenyen próbálsz egy darabot arrébrakni azzal a hibás gondolkodással, hogy odaférjen a tál, akkor tuti, hogy a lány hozzá nem értésedet korrigálva máshova helyezi az edényt, amit arrébb helyeztél. A másik vicces dolog, ahogy a kinyitott sör kupakját a földhöz vágják. Nem ám csak úgy mellékesen leejtik, mert nem baj, ha a kupak a földön hever, hanem olyan elánnal vágják oda, mintha most végre visszajutott volna a rendeltetése szerinti egyetlen normális helyre. Mókás. De az is lehet, hogy ez a művelet a patkányok elrisztására szolgál, ugyanis egy kis aranyos Guri lába mellett egy méterre húzott el az étterem egyik szegletéből a másikba. (Talán mire hazamegyek, immunis leszek az olyan kedves kis élőlényeket tekintve, mint a patkány és a csótány. Ez végülis nem hátrány, csak hát, ugye, az odáig vezető utat meg kell tenni!) Ja, még egy számomra érdekes dolog a felszolgálásról: sokak tanácsát és tapasztalatainkat követve szeretünk egy-egy felest lehúzni evés előtt, vagy evés után, nem csak és kizárólag a fertőtlenítés kedvéért, de azért is! Igen ám, de itt nem lehet csak simán két pohár felest kérni, hanem üveget bontanak fel neked. (Kedves olvasóim megnyugtatására írom, hogy ezúttal úgy döntöttünk, nem húzunk le ketten egy üveg pálinkát egy átlagos, hétköznapon elköltött vacsihoz.)
A menü egyébként a következő volt: előételnek tavaszi tekercs - a neve csalóka, mert háromszög alakban is hozzák, amit különösen nehéz evőpálcikával "kézben tartani", utána pedig kétféle főételt kértünk, Guri kedvéért marha tekercseket - ez is tekercs, hi-hi! - és rákot, köretnek pedig tengeri herkentyűs rizst kértünk, persze kiderült, hogy igazából ez is főétel! No, ezúttal megtanultam, hogy jól teszi az ember, ha nem mutogat rá csak úgy hevenyészett módon az étlapon egy "Grilled Crab"-re, ha shrimpet akar enni. Mert az shrimp, hát persze, gondolhattam volna, hogy a tört angolság csak a hétköznapokban jelenik meg és az egyik legnagyobb shrimp-exportáló országban azért a tengeri herkentyűk megkülönböztetésére odafigyelnek. No, hát kihozták nekünk ezt:

vagyis ezeket, mert kettő "apró" kis rákocska volt. Előre feltörték nekünk az egyébként igen kemény páncélját - a képen is látszik. Először az ollójában levő husival kezdtem, az naggyon fini volt, utána pedig megróbáltam felnyitni a hátán lévő páncélt, aminek köszönhetően oldalt egy kis helyen kicsusszantak furcsa, zöld színű belsőségei. Na, ez nem volt valami guszta, uh gyorsan megpróbáltam visszatuszkolni. Látva bénázásomat, odajött az egyik csajszi és ahogy kell, szépen kiforgatta mindkét rákot a páncéljából. Recsegett, ropogott minden, ez még nem zavart volna, de a zöld trutyi, amit az imént megpróbáltam vissztuszkolni, most százszoros mennyiségben hevert előttünk az asztalon a sok guszta kaja mellett. Ráadásul a pincérnő diadalittas mosollyal mutogatta, hogy hajrá, akkor kérem neki lehet kezdeni! Hááááát, őszintén, éppen inkább a hányingeremmel küszködtem. A látvány a következő volt, bár ezúttal a kép nem igazán adja vissza elég jól annak bizarrságát, hogy más jelzőt ne írjak:

Minden elismerésem Gurié, aki a pincérnő utasításait követve kostolgatta a hátborzongató részeket, közben persze jókora grimaszokat vágva. Addigra mindkét csajszi fetrengett a röhögéstől és láthatólag nem értették, mi miért nem esszük ezeket a mennyei falatokat. Undoromat legyőzve megkóstoltam egy-két részt, de most már bátran kijelenthetem, az egyetlen ehető része az ollója!
Guri kérésére beszúrom még az este legjellemzőbb képét! :)
No, félbehagyom az elbeszélést, a városnézést és a templomokat majd holnap, vár rám a takarítás, meg a fordítás.

2008. augusztus 7., csütörtök

Élet és vallás Vietnámban

Ma ismét ítéletidő van kint, uh ma sem lesznek új képek, kedves olvasóim! :(
Találtam viszont egy érdekes albumot Vietnámról - Contemporary life in Vietnam - , ahol rövid leírások vannak a képek mellett, illetve, ha valaki el is szeretne mélyedni az adott témában, akkor a képek alatt egy hosszabbat is talál. Nekem a 6-os kép a kedvencem. :)) És tanuljunk egy kicsit a vietnami vallásról is:

A new religion - Cao Dai, a religion created in the 1920s, was legalized by the Vietnamese government in 1997. Cao Dai was created in the 1920s by Vietnamese spiritualists who drew upon, and added to ideas from the four most influential religious philosophies in Vietnam: Buddhism, Daoism, Confucianism, and Christianity.

Vietnam’s new inclusive faith rapidly attracted a national following, so it gradually became perceived as a threat by the French government, the Catholic Church, the Communists, and the South Vietnamese regime. After the North Vietnamese Communists won the Vietnam War in 1975, the Cao Dai religion was heavily persecuted, but it continued underground and spread with those who fled the country to other parts of the world. Since the Vietnamese government agreed to accept it in 1997, it is practiced openly again, with regular ceremonies at the main temple near Ho Chi Minh City.
Most Vietnamese identify themselves as Mahayana Buddhists, but their religious life is replete with popular Chinese and indigenous animist elements. Almost ten percent of Vietnamese identify themselves as Roman Catholics, a legacy of French colonial missions. Cao Dai is now the third most popular religious affiliation in Vietnam with about seven million members. Tens of thousands of Cao Dai followers live in other nations, including the United States.

No, és hogy azért kép nélkül se maradjunk, vigasztalódjunk egy kicsit - ki a munka, ki a munkanélküliség, ki a monszun, ki a ................ miatt :) - Hozéék nyaralójából nyíló kilátással.
(A képet köszönjük Milánnak!) Nem rossz, mi? ;)

2008. augusztus 6., szerda

twilight...

Két napja szürke az égbolt és szinte megállás nélkül zuhog. Éljen a monszun!! Grrrr! Képzelem szegény Guriékat az építkezésen! :S
Ha szép idő lesz, mondom, ha SZÉP IDŐ LESZ, akkor bemegyünk holnap Suzieval a városba csatangolni, meg képeket csinálni. Jó lenne!

2008. augusztus 5., kedd

Hangyaháború és üzenet kedves hölgy olvasóimnak

A mai reggelt hangyairtásal kezdtem. Bebizonyosodott, hogy nem volt túl jó ötlet tőlem a gyümölcstál - pedig tetszett :( - ugyanis a hangyák az ablak felől szépen, egyes sorban vonultak a gyümik felé, ott jól belakmároztak, majd vissza ugyanezen az útvonalon, de szembesávban, felettébb fegyelmezett módon, nem ismerve a vietnami közlekedési szabályokat. Gyorsan felszámoltam a hangyaparadicsomot, lemostam, megszárítottam és beraktam a hűtőbe a gyümiket, a helyét pedig letakarítottam. Na, hja! És szerencsére ezzel el is tűntek a hangyák!! :)) Ahogyan jöttek, úgy el is távoztak, amint kiüresedett a kajaraktár!
Nórika kedvéért beszúrok egy korábbi szárnyashangya-irtási képsorozatot. Az első képen felfedezem a szárnyashangya-hadat.









Majd lecsapok rájuk a kéznél levő leghatékonyabb eszközzel :) (az itteni rovarirtót uis csak akkor merjük használni, ha elmegyünk itthonról, mert Európában egészségügyi okokból betiltották) Itt éppen egy hatalmasat készülök lecsapni, egy olyat, amelyik ádázul még fényképezőgépet is tart a kezében!!

Majd persze el kellett takarítani a szerencsétlen, pórul járt tetemeket.
(No, jól van, nemsokára lesznek rizsszedő-kalapos emberkék, utcai forgatag, mocsár, biciklire kötözött zongora (láttam ilyet!!! :) ) is a képeken.

Komolyabbra fordítva a szót, hölgy-olvasóimnak ajánlom a következő részt: ezentúl még jobban fogom értékelni az európai úriemberek udvariasságát és leírom Nektek élményeimet, hogy Ti is helyén értékeljétek - már ha eddig nem tettétek volna! ;) Éljenek az európai pasik!!!:) Itteni életem során egyre jobban kezd kikristályosodni előttem, mennyire jó dolgom/dolgunk is van ottan. :) (Ezért már megérte, nem?;) )
Guri mindig mesélte nekem, hogy mennyire kedvesek az itteni emberek, meg mosolyognak rád állandóan - ez így is van - de azután feltűnt, hogy ha együtt megyünk valahova, akkor mindig rá mosolyognak először, illetve szélesebb mosolyt kap (lehet, hogy tudják, hogy nála van a pénztárca? :D:D). A pincérek is először az ő rendelését veszik fel és neki hozzák ki először a kaját, meg a piát. Kicsit azért rosszul esik ez az udvariassághoz szokott lelkemnek és emlegeti, milyen jó dolga is volt eddig! :)
Nu, mára ennyi, ma ilyen itthonülős, hangyaírtós, fordítós, főzőcskézős napom van - remélem majd izgalmasabb bejegyzésekkel is tudok szolgálni! :)

2008. augusztus 4., hétfő

Suzieval a piacon

No, hát jólfejlett kis depressziómból sikerült kizökkentenie a ma délelőtti programnak. Piacra mentem az egyik siemenses fickó barátnőjével, aki már január óta(!) itt él. Hm. Ő már naggyon kis otthonosan mozog itt, már nem ugrál el a motorbiciklik elől, hanem hagyja, hogy kikerülgessék; nem zavarja, hogy nincs járda, és egyedül a por és az állandó dudálás, amit ő sem tudott megszokni. Apropó, dudálás, erről még nem meséltem. A vietnámiak imádnak zajt csapni és ez az élet rengeteg területén megmutatkozik: a közlekedésben vmi olyasmi lehet náluk a duda jelentése, hogy "Figyelj, mert jövök!", mert állandóan nyomják. Tehát akkor is dudálnak, ha fél méterre ki tudnak valakit kerülni (és ne feledjük, itt az ötéves kisgyerekek mellett is 5 centire húznak el!) , illetve van olyan is, hogy egy robogót kikerülve többször dudálnak. Az apartmanba ütemes időközönként behallatszik a biciklis árusok csipogó dudája, ennek tisztára olyan hangja van, mint a gumikacsáknak. Ja, igen, ne feledjük a kocsikat sem, amik tolatáskor feltétlenül szaggatottan sípolnak, vagy még többször lambadát játszanak, de van olyan teherautó, amelyik indexeléskor is hangot ad. És akkor ez még csak a közlekedés! Én leginkább az itthoni kütyüktől őrülök meg, - amelyek persze mind környékbeli gyártásúak - hiszen a mikro az otthoni kis "pitty"-hez képest itt négyszer üvölti el magát és amennyiben nem szabadítod meg őt a belerakott ételtől/italtól, akkor mindig újrakezdi. A mosógép meg szól egyszer MIELŐTT lejárna, azután egyszer meg, amikor lajárt. ??? Nekem egy is elég lenne, főleg, hogy a hátralévő időt is folyamatosan kiírja :)
No, mindegy, vissza a piacra. Először húst vettünk, ugye elsősorban ezért mentünk, hiszen ezt máshol nem lehet beszerezni. No, még a lelkes Suzie is mosolyogva figyelte a reakciómat a hús-részleg láttán és kérdezte, hogy: "Sieht lecker aus, neeeeeee?" A szagok, a hőmérséklet és a látvány együttese leírhatatlan élményt ad, az étvágyat pedig mondjuk nem feltétlenül fokozza. Néhány beárnyékolt pult mögött ücsörögnek fogatlan, kedvesen mosolygó nénikék, a pulton mindenféle húsdarabok kidobálva viszonylag szortírozva és fölöttük madzagra kötve különböző egyéb részek, főleg belsőségek, fülek, farkak, lábak, stb... Hmmmmmmm. Marhát kicsit nehezebb volt venni, disznó mindenhol van, 1 kg-ért 50.000 dongot fizettem, vagyis 500 Ft-ot. Szép szinű husi volt, meglátjuk milyen lesz, mert ugye azon már ne aggódjon fölöslegesen itten egy európai, hogy nincs hűtve a 40 C fokban és legyek szálldosnak körülötte. Take it easy! :)
Amikor kérdeztük, hogy csirke vagy pulyka nincs-e - Suzie persze rutinosan egy német-vietnami szótárral jár vásárolni, nos, egy angol-vietnami szótár nekem se ártana - akkor hosszas tanakodás után egy lány odavezetett minket egy árushoz, ahol élő összekötözött kacsákat mérlegeltek épp :S, de maximum lepucolt egész szárnyast kaphattunk volna. Jót nevettek rajtunk, hogy nem vettünk! :) (Hát igen, itt az a vicces, hogy ők legalább annyit nevetnek rajtunk, mint mi rajtuk - de ez így van jól! :) )
3 egész fokhagymát 10 Ft-ért vettem (1000 dong - mindig 2 0-át kell lecsapni!), egy ananászt 60 Ft-ért, krumplit és hagymát 1-1 kg-ot összesen 25.000 dongért vettem, tehát 250 Ft-ért. A legdrágább egy fürt gyümölcs volt, olyan kis barna golyócskák, amilyenről múltkor is írtam. Gurinak el ne áruljátok, hogy 45.000 dong volt egy köteg, mert ő nem szereti. Pszt! :) Viszont be is linkelem a képét - hazaérve lefényképeztem ugyanis, hogy ti it láthassátok! A jobb oldali képen a gyümölcsben lévő magokat is láthatjátok, olyanok, mint a vadgesztenyék, de kisebb méretűek.
Ja, igen, egyik nap nevettem azon, hogy itt valami nincs rendben a méretekkel. Az emberek picik - Suzie is mesélte, hogy ők nem tudnak itt cipőt venni maguknak, mert férfiban 43-as, nőiben pedig 38-as a legnagyobb méret! - a csúszó-mászók, rovarok, bogarak, pókok,patkányok stb. viszont hatalmasak. A banán meg picike. A kis mini-banán harmadakkora, mint nálunk. Ezt is lefényképeztem nektek, illetve a gyümitálat, az ananászhoz tudjátok viszonyítani a méretét.

No, mára ennyit, pedig még lenne mesélnivalóm, de most fordítok.

2008. augusztus 2., szombat

Isten éltesse sokáig Öcsikémet! :)

Íme a szülinapjára egy mókás fény-árnyék sorozat róla:











A többi lelkes olvasónak :) pedig üzenem, beállítottam, hogy bárki írhasson megjegyzést, uh hajrá-hajrá!

2008. augusztus 1., péntek

Fú, engem az orrom fog megölni itt Vietnámban. Ez most már biztos.