2008. október 28., kedd

Open your eyes!

Az elmúlt héten öt alkalommal iszonyatosan fájt a fejem, tegnap meg a gerincemet is éreztem. Hát mit mondjak, nem volt mókás. Mára kicsit jobban lettem, uh mozogtam, ami jólesett a hátamnak. De hogy a fejem mitől fájt? Lehet időjárásváltozás - itt mostanában kezdődik a száraz, meleg évszak, de azért most még esik minden nap :) - vagy lehet, hogy az ágyunktól van, amióta itt vagyok, nem tetszik a hátamnak és mondta a doki, hogy attól a fejem is fájhat. Ez utóbbi nemsokára kiderül, uis pénteken átköltözünk egy hotelba, mert nem maradhatunk itt az apartmanházban tovább. Hát, we'll see it, remélem nem lesz több migrén.
Szombat este egy német srác búcsúbulijában voltunk. Nagyon jól éreztem magam, de a kaja borzasztó volt. Nem gondoltam volna, hogy grilled shrimp és grilled shrimp között ekkora a különbség!
Nézzétek, milyen színes összetételű volt a kis társaság:
Ezt Guri fényképezte, azután odaadta a gépet Andreasnak, a német srácnak, aki velünk szemben ült - mellesleg az ő búcsúbulija volt - hogy minket is fényképezzen le. Íme az eredmény:

Erre a szemben ülők dőltek a röhögéstől és mondták Gurinak, hogy nyissa ki a szemét!

Szegények nagyon szerettek volna egy rendes képet is készíteni, de a harmadikon meg én toltam ki velük. :))

2008. október 24., péntek

vajon mit szólna ehhez az ÁNTSZ?

Phu Quocra repültünk, de visszafelé hajóval jöttünk. Már önmagában ez a két és fél órás út is felemelő élmény volt, a vietnami hajótársaság uis teljesen megtömte a hajót emberekkel, olyanok voltunk, mint élő heringek abban a bizonyos konzervdobozban... Az egészben azonban a kiszállás volt a legrosszabb, a vietnamiak uis - a repülőn is - abban a pillanatban, ahogy a jármű megérkezik, felpattannak és élő masszaként megindulnak az ajtó felé és mindent és mindenkit sodornak a kijárat felé. Nem tudom, azt gondolják, hogy olyan kicsik, hogy mindenki egyszerre kifér az ajtón??
Úgy döntöttem, okosabb, ha a hajón nem megyek el WC-re, de sajnos a hajóállomáson már kénytelen voltam. Hát itt sokféle WC-ben jártam már - és tegyük hozzá, hogy engem általában a közvécék nem riasztanak vissza - de ez volt mind közül a nyertes darab. Nem részletezem, szerintem el tudjátok képzelni, de azért azt kiemelném, hogy a mosdókagylóból egy alá helyezett vödörbe csurgott a víz. No, legalább folyt a csap, ez is valami! :)
Guri egy kollegájával jöttünk haza, akinek ca maui barátnője van, ők mondták, hogy a 4-5 órás kocsiút előtt álljunk meg valahol kajálni. Örültünk neki, mivel nem is reggeliztünk. Találomra megálltunk egy helyen, ahol sok robogó állt, gondolván, hogy ahova sokan járnak, az rossz hely nem lehet. Az étterem egy hatalmas hangár volt műanyag asztalokkal és székekkel és természetesen az itt mindenhol szokásos tengeri herkentyűket tartalmazó medencékkel a közepén. Még csak dél volt, de a fele társaság már dőlt le az italtól a székekről, én először azt hittem, hogy valami esküvőbe csöppentünk bele, de kiderült, hogy csak egy átlagos vasárnapi ebédbe.
Nekem nem lopta be magát a szívembe azonnal a hely, egyrészt, mivel kosz és zaj volt, de ezt mondjuk még megbocsátottam volna, de amitől ismételten csak sikítófrászban hagytam volna el a helyet azonnal, az az, hogy belépéskor valahonnan egy csótány esett be a dekoltázsomba. Hát jó pár 10 perc kellett, hogy összeszedjem magam, miután kipöcköltem a drágát a hónom alól. Kezdem azt gondolni, hogy irántam valami kiolthatatlan vonzalmat éreznek a csótány haverok. Az érzés nem kölcsönös. :S
Előítéletemet félretéve azt kell, hogy mondjam, hogy igazán jót ettünk itt, a marha és sertéshusitól kezdve shrimpiken és rákokon keresztül a kígyóig. Fennséges étkek vándoroltak ki ebből a nem éppen ÁNTSZ-biztos konyhából.
A kígyót a szemünk előtt halászta ki egy fickó a terem végében álló akváriumból, majd párszor odacsapta a szerencsétlen fejét a falhoz. Ezután eltűnt a konyhában, de sokat nem pepecselhetett vele, uis 4-5 centis darabokra vágva, sózva-borsozva, grillezve egy-az-egyben tálalta fel nekünk szegénykét. Elég bizarr látványt nyújt az elszenesedett pikkelyes bőre, meg a belei a szeletekben. Megkóstoltam, nem volt rossz íze, de nagyon rágós volt, csak pislogtam viszont, Guri hogy tolja be egymás után a hengereket. Mindketten csak a gerincén kívüli részeket ettük meg, a belsőségeket nem, ami itt biztos nagy vétek...

2008. október 23., csütörtök

Dao Phu Quoc

Phu Quoc Vietnám legnagyobb szigete, Kambodzsától délre a Thaiföldi öbölben. É-D-i irányban kb. 50 km hosszú és K-Ny-i irányban pedig max. szélessége 25 km. Gyönyörű hely, kristálytiszta vízzel, fehér homokkal, pálmafákkal, már-már giccsesen szép naplementékkel és mindennek ellenére kevés turistával!! A kormánynak még hosszú-hosszú partszakaszokat sikerült megőriznie érintetlenül. Mi a sziget nyugati oldalán, Duong Dongnál fekvő Long Beachen laktunk egy parti bungalóban. A legtöbb szálláshely egyébként ide, egy nagyjából 5km hoszú partszakaszra koncentrálódik, ezen kívül még van egy-két resort a keleti parton, amúgy meg települések, halászfalvak, kikötők, érintetlen partok, köztük őserdővel.
Hihetetlenül kihalt partokat is lehet találni észak felé, csak mi végül nem merészkedtünk arra, mert szinte járhatatlanok voltak a földutak, hol az esők miatti sártól, hol pedig a portól és a gödröktől, homokbuckáktól!! :D :D Dél felé viszont sokat kalandoztunk robogóval, a Long Beach folytatódik arra, csak egy idő után nincsenek szálláshelyek, csak kocsmák és gyönyörű, de sajnos szemetes tengerpart. A szárazföld felőli keleti oldal tiszta, de az öböl felől mindenféle szemét úszkál a vízben, leginkább neylonzacskók, a vietnamiak állítása szerint nem tőlük származóak. (Hát ezt nem tudom, de hogy az itteniek baromi sok neylonzacskót használnak, az biztos. Iszonyú, a piacon is mindent becsomagolnak kicsi zacskóba, hogy azután mindent beletegyenek egy nagy zacskóba. uhh...) A szálláshelyek közelében viszont ebből a szemétből semmit sem lehet érzékelni, uis kihalásszák a tengerből.
Ha valaki szeretne egy kis virtuális kirándulást tenni körbe a szigeten, akkor látogassa meg ezt az oldalt a virtourist.com-on: gyönyörű képek vannak rajta, hiteles leírásokkal - ellenőriztem ;)!
Nekem nagyon tetszett dél felé a Long Beach, bizarr látvány volt a füves, majd a part felé homokos, de pálmafákkal tarkított tengerparton legelésző tehéncsordák látványa - erről sajnos nincs jó képem, lusták voltunk kiszedni a fényképezőgépet a robi csomagtartójából. :(
Ja, egyébként feltöltöttem a képeinket a fotóalbumunkba, de hogy itt sem maradjatok kép nélkül, beszúrom a két szelíd robogós képét,
illetve Guri kedvencét is.
Nu, és már csak annyit, hogy holnap is érdemes lesz ám ide ellátogatni! ;)

2008. október 21., kedd

élet a reptereken és búcsú Susitól :(

No, nem szeretném ám hosszúra nyújtani a már elkezdett beszámolómat, uh egy-két eseményt kiemelve ma pontot teszek a végére.
2008. szeptember 15, Saigon reptere, este 8, várunk, hogy felszállhassunk a Münchenbe induló gépünkre, qatari átszállással ugye, tehát egyelőre Dohába tartunk. Miközben várakoztunk, találgattuk, ki hova mehet, mit csinál, stb, már megszoktuk, hogy senki sem érti, mit beszélgetünk egymás között. (Ez tud ám mókás lenni! ;) ) Hát ez így is volt egészen addig, míg egy fiatal vietnami hölgy le nem ült mellénk és pár perc múlva oda nem fordult hozzánk, hogy: "Sziasztok! Magyarok vagytok?" csengő vietnami hangon, de tiszta, ékes magyar nyelven. Pufffffffff neki! Próbáltuk összevakargatni az állunkat a földről... Kiderült, hogy öt éve Magyarországon él, a Műszaki Egyetemre jár és csak a nyári szünetekre jár haza Saigonba.
(Ja igen, erről jut eszembe, érdekes, hogy egyre növekszik a Ho Shi Minh Cityt bejelölő iwiwezők száma. Amikor jöttem, akkor még csak 33-an voltunk, most meg már 37-en vagyunk. 3 hetente egy új delikvens? Akár globalizációs mérőszámot is faraghatnánk belőle, ha kiszűrnénk az iwiwes kapcsolati háló növekedésének hatását. Sajnos nem sikerült azonban megnéznem, hogy mind magyarok-e, vagy vannak-e köztük Magyarországon élő vietnamiak. Ja, és a másik, hogy érdekes, hogy a magyar nyelvbe Ho Shi Minh City-ként honosodott meg, amikor igazából Ho Chi Minh City és "cs"-vel is ejtik itt, egy volt észak-vietnami elnök és miniszterelnök után. Nagy személyi kultusznak örvend egyébként - ha lehet ezt így mondani - az ember lépten-nyomon találkozik a fényképével, szobrával, még a pagodákban is - valószínűleg kötelezően - ki van rakva az arcképe.
Helyi idő szerint éjfélkor értünk Dohába, ennek ellenére emlékszem, hogy amint kiléptünk a repülőből és amíg fel nem szálltunk a légkondícionált buszra, úgy éreztem, hogy ég rajtam a farmerom. Őrült forróság volt ott - hát nem tudom, ezek után mégsem vagyok benne biztos, hogy a magas páratartalom olyan rossz dolog, úgy értem, hogy attól még inkább forrónak érzi-e a levegőt az ember.
Szerettünk volna kimenni a reptérről, mivel csak du. kettőkor utaztunk tovább, de nem tudtunk vízumot venni, magyaroknak uis nem engedik, és hiába bizonygattuk, hogy EU, meg minden, ők csak ingatták a fejüket. Három helyen próbálkoztunk kijutni, azután feladtuk - így esett, hogy 14 órát csöveztünk a dohai reptéren. Valahogy így:
A viszafelé vezető utunk eseménytelenebbül telt és az átszállások is gördülékenyebbek voltak, már ami a várakozási időket illeti, uh ide teszem akkor azt a bizonyos pontot.

Ma elbúcsúztam Susitól. Holnapután repülnek el vakációra, utána pedig haza. :( Sajnálom, hogy elmegy, viszont nagyon örülök, hogy megismertem. Amikor legutóbb itt volt, rengeteg képet hozott, zseniálisak, uh lesz miből dolgoznom! :P

2008. október 20., hétfő

egy kis kiruccanás :D

Kedves Olvasóim! azért tűntem el szemetek elől kis ideig, mert egy váratlanul és hirtelen jött leállás miatt (mármint az erőműben) elutaztunk Phu Quocra. Borzasztó volt, homokos-füves tengerpart pálmafákkal, álomkék tenger és annak gyümölcsei minden mennyiségben - no jó, hát azért ki lehetett bírni... valahogy...
13-án, hétfőn utaztunk el és 19-én, tegnap este jöttünk haza Ca Mauba. Mára csak ennyi, csupán bejelentkeztem, holnap folytatom majd a nyaralás előtt elkezdett élménybeszámolót a hazaútról, no és persze majd Phu Qoucra is elkalauzollak Benneteket. Kitartás!

2008. október 9., csütörtök

saigoni kiruccanás képekben - 2. rész: városképek, házak, parkok, infrastruktúra :)

Látkép a városra a hotelszobából.

Mászkáltunk mellékutcáról...

...mellékutcára,

mígnem elegünk lett a városnézésből,

és Saigon számos és gyönyörű parkjainak egyikében nyugalomra leltünk. :) Nézzétek, milyen mókásan nyírják itt a növényeket!





Itt is vannak ám szép, színes házsorok, egészen olyanok, mint Ca Mauban.




A fodrászat és a flexelés mindennapos látvány az utcán,

és kábelekből ugye sosem elég

és még egy kép, ami nem a legjobb, de nem lehet kihagyni! :D

2008. október 8., szerda

saigoni kiruccanás képekben - 1. rész: közlekedés, logisztika, parkolás

az úton átkelve - jó esetben, hiszen ezesetben sikerült! :) - ezt látod és azon se csodálkozz, ha gyalogosként ledudálnak a zebráról - sehol sem vagy biztonságban, itt az a szabály, hogy annak van elsőbbsége, aki nagyobb, erősebb, gyorsabban hajt és hangosabb a dudája!!

Ilyen, amikor nincs szerencséd - no, rajta, vár a túloldal! :P

amúgy meg megy mindenki, amerre lát!


SKV

saigoni logisztika




"Anyu, akkor átvisszük a TV-t nagyinak?"

parkolni tudni kell...




....és a parkolási verseny győztesei :))

2008. október 7., kedd

...és hol az utca??

Rendhagyó módon most a fejléc-kép alapján adtam a bejegyzés címét. Saigonban, a hotel tetejéről fényképezgetve készítette Guri e remekművet. Aki mutat rajta nekem egy utcát, meghívom egy pofa sörre. :)
(Gyengébb idegzetű olvasóim most ugorjanak egy bekezdést jól felfogott érdekükben. Naaaaaa! Én szóltam!) Mostanában rákaptam egy sorozatra a Discoveryn, a Man vs. Wild-ra. Nem ismertem korábban a műsort, pedig állítólag otthon is vetítették. Nem tudom, de zseniális a fickó, a mostani részben egy frissen elejtett jak nyers máját és szemgolyóját ette meg többek között, hogy bemutassa, hogyan lehet túlélni Szibériában. De nyúzott meg már döglött tevét a sivatagban és itta meg gyomortartamából a vizet, meg beleásta magát a futóhomokba, hogy bemutassa, szinte lehetetlen kijönni belőle, illetve bármilyen élőlényt megeszik, csak hogy bemutassa, hogyan lehet túlélni szélsőséges körülmények között - esőerdőben, mocsárban (hi-hi!), sivatagban, hegységben vagy a tundrán. Hihetetlenül szédült sorozat, mégis teljesen rákattantam - néha szoktam magamban nevetgélni, hogy biztos azért nézem, hogy mindenre fel legyek készülve, bárhol is épüljön a következő erőmű :D :D!

No, a viccet félretéve folytatom az úti beszámolót: Két hét szabadságot kapott Guri, hogy hazamenjünk Nagypapám temetésére. Majdnem egy hét az oda-vissza út, uh kb. egy hetet töltöttünk otthon.
(Gyengébb idegzetűek ismét ugorjanak egy bekezdést - nem tudom, ez valahogy most ilyenre sikerült... :) :S) Ca Maut elhagyni készülvén azért nem úsztam meg a dolgot kedves kis búcsúajándék nélkül. A reptéren ugyanis lekulázott valaki - tudjátok, ők nem használnak papírzsepit... Már bocsánat, hogy leírtam - mondjuk átélni sem volt valami szívderítő - de gondoltam ez még talán belefér egy hamisítatlan vietnami beszámolóba. (Nórinak biztos tetszik majd! :P)
A hosszú útra gépünk csak hétfő délután indult, ezért úgy döntöttünk Gurival, hogy szombaton munka után felröppenünk Saigonba és körbenézünk a hétvégén. Holnap összeállítok majd egy képes beszámolót, most csak kedvcsinálónak beszúrom egy kereszteződés négy sarkán virító villanypóznákat.

2008. október 3., péntek

Paradicsom ???, 2 söröskorsó, 1 szappan, jóga és egyebek

No, eddigi hagyományomhoz híven ezúttal is visszafelé mesélem el az eseményeket egészen addig, hogy több, mint 2 hete hazautaztunk. Először lássuk a visszaérkezést Ca Mauba, a friss élményeket!
Nekem másodszorra már nem volt olyan sokkoló élmény ide betenni a lábamat. Most tudtam, hova jövök és kicsit fel is töltődtem otthon, úgyhogy sokkal könnyebb volt. Guri persze a polgári és az egyházi esküvőnk után jött vissza ide - egyedül! - úgyhogy ezért lehetett neki mindig rossz élmény.
Kíváncsi voltam, hogy tényleg kitakarítottak-e, ahogy elutazásunk előtt kértem a portán, ugyanis mindig mindenre rábólintanak, hogy persze, igen, és ha nem vagyunk elég rutinosak, akkor a konkrét időpontban derül ki, hogy 1. nem értették igazából, 2. nem jól szervezték le, 3. vagy egyszerűen csak ki tudja, milyen okból, de kérésünk nem teljesül. (Ez mondjuk elég kínos is lehetett volna, mikor a saigoni hotelben hajnali 4 órás ébresztést kértünk, de kíváncsiságból, vagy éppen rutinból? beállítottuk telefonjainkat is - így történhetett az meg, hogy mi ébresztettük fel a recepción legédesebb álmát alvó emberkét, hogy akkor fizethetnénk-e és ugyan hívna-e nekünk egy taxit, amit mellesleg előző nap szintén rendeltünk.) Valószínűleg takarítottak, biztosan nem tudom, de apró jelek mutatták, hogy valaki(k) jártak a lakásban. Másképp fogalmazva lába kelt egy-két dolognak, megint másképp ez úgy hangzik, hogy kiraboltak minket :). No, mindjárt meglátjátok, miért is mosolygok ezen: két söröskorsó és egy szappan tűnt el ugyanis! :D :D Páran reflexszerűen azt kérdezté(te)k, hogy nincs-e széf a lakásban. Nos, széfünk ugyan van, de szappant széfben...? ;) Szerencsére az értékeinket hazavittük és eddig más hiányosságot nem vettünk észre. Eddig. :D :D
Elkezdtem jógázni :), meg tornázni, hogy mozogjak. A tornához van egy mókás történetem - többfelvonásos. Korábban annyira fájt a hátam az itteni ágytól, hogy kértem Gurit, érdeklődjön bent a titkárnőknél, van-e itt gyógytornász, vagy fitness óra vagy bármi ilyesmi... Itt ugyanis mindenki edzőterembe jár gépeken erősíteni - ez mondjuk itt az apartmanban is van, de nem annyira az én asztalom - vagy pedig állítólag hajnalban felkelve egyéni thai chi szerű tornát végeznek. Hát ennyire korán még nem sikerült felkelnem, hogy ezt lefüleljem... Szóval a titkárnőkön keresztül egy állítólagos fitness óra sejtelmes körvonalai látszódtak kirajzolódni. Susival útra is keltünk, hogy utánanézzünk, annyi infónk volt, hogy a posta és a könyvtár felé keressünk. Lejártuk a lábunkat, a legkülönbözőbb szerzetekkel találkoztunk, beszéltünk, mutogattunk, mire kiderült, hogy a könyvtárban van az a bizonyos edzés. Hurrá! Vannak is gépek a másodikon - igen, a könyvtárban - de egyetlen angolul beszélő fickó biztosított minket, hogy minden du. 5-kor óra is van. No, mi ezzel egy időre meg is elégedtünk a válasszal. Tegnap gondoltam egyet és elmentem 5-re a könyvtárba. No, persze, csak lézengtek ott az emberek, senki sem tudott nekem segíteni, csak mutogattak az erősítő gépekre. Hát a könyvtári fitness edzés rejtélye továbbra is rejtély maradt...
Tegnapelőtt egyéb más gyümölcsök és zöldségek között paradicsomot is vásároltam. Így festenek:
Pontosabban csak azt hittem, hogy paradicsomok, engem teljesen megtévesztettek! A szárcsonkjuk ugyan fura volt és nehezebb is volt leszedni, mint egy közönséges paradicsomét, de hát gondoltam, egy viet paradicsommal van dolgom. Amikor felvágtam őket, akkor nem láttam a sok kis apró ismerős magot. Olyan fura volt, kocsonyás ugyan, de nem a megszokott módon. Megkóstoltam, inkább édes, mint sós, de nem tudom mihez hasonlítani. Lefényképeztem a kis cseleseket a szárcsonk felől is kettőt, meg belülről is, meg a magokat is rátettem a kistányérra.
Csupa rejtély az Élet, nem? ;)