2008. október 24., péntek

vajon mit szólna ehhez az ÁNTSZ?

Phu Quocra repültünk, de visszafelé hajóval jöttünk. Már önmagában ez a két és fél órás út is felemelő élmény volt, a vietnami hajótársaság uis teljesen megtömte a hajót emberekkel, olyanok voltunk, mint élő heringek abban a bizonyos konzervdobozban... Az egészben azonban a kiszállás volt a legrosszabb, a vietnamiak uis - a repülőn is - abban a pillanatban, ahogy a jármű megérkezik, felpattannak és élő masszaként megindulnak az ajtó felé és mindent és mindenkit sodornak a kijárat felé. Nem tudom, azt gondolják, hogy olyan kicsik, hogy mindenki egyszerre kifér az ajtón??
Úgy döntöttem, okosabb, ha a hajón nem megyek el WC-re, de sajnos a hajóállomáson már kénytelen voltam. Hát itt sokféle WC-ben jártam már - és tegyük hozzá, hogy engem általában a közvécék nem riasztanak vissza - de ez volt mind közül a nyertes darab. Nem részletezem, szerintem el tudjátok képzelni, de azért azt kiemelném, hogy a mosdókagylóból egy alá helyezett vödörbe csurgott a víz. No, legalább folyt a csap, ez is valami! :)
Guri egy kollegájával jöttünk haza, akinek ca maui barátnője van, ők mondták, hogy a 4-5 órás kocsiút előtt álljunk meg valahol kajálni. Örültünk neki, mivel nem is reggeliztünk. Találomra megálltunk egy helyen, ahol sok robogó állt, gondolván, hogy ahova sokan járnak, az rossz hely nem lehet. Az étterem egy hatalmas hangár volt műanyag asztalokkal és székekkel és természetesen az itt mindenhol szokásos tengeri herkentyűket tartalmazó medencékkel a közepén. Még csak dél volt, de a fele társaság már dőlt le az italtól a székekről, én először azt hittem, hogy valami esküvőbe csöppentünk bele, de kiderült, hogy csak egy átlagos vasárnapi ebédbe.
Nekem nem lopta be magát a szívembe azonnal a hely, egyrészt, mivel kosz és zaj volt, de ezt mondjuk még megbocsátottam volna, de amitől ismételten csak sikítófrászban hagytam volna el a helyet azonnal, az az, hogy belépéskor valahonnan egy csótány esett be a dekoltázsomba. Hát jó pár 10 perc kellett, hogy összeszedjem magam, miután kipöcköltem a drágát a hónom alól. Kezdem azt gondolni, hogy irántam valami kiolthatatlan vonzalmat éreznek a csótány haverok. Az érzés nem kölcsönös. :S
Előítéletemet félretéve azt kell, hogy mondjam, hogy igazán jót ettünk itt, a marha és sertéshusitól kezdve shrimpiken és rákokon keresztül a kígyóig. Fennséges étkek vándoroltak ki ebből a nem éppen ÁNTSZ-biztos konyhából.
A kígyót a szemünk előtt halászta ki egy fickó a terem végében álló akváriumból, majd párszor odacsapta a szerencsétlen fejét a falhoz. Ezután eltűnt a konyhában, de sokat nem pepecselhetett vele, uis 4-5 centis darabokra vágva, sózva-borsozva, grillezve egy-az-egyben tálalta fel nekünk szegénykét. Elég bizarr látványt nyújt az elszenesedett pikkelyes bőre, meg a belei a szeletekben. Megkóstoltam, nem volt rossz íze, de nagyon rágós volt, csak pislogtam viszont, Guri hogy tolja be egymás után a hengereket. Mindketten csak a gerincén kívüli részeket ettük meg, a belsőségeket nem, ami itt biztos nagy vétek...

Nincsenek megjegyzések: