2008. december 13., szombat

Nha Trang hajótúra

Múltkor kifelejtettem ezt a kis mókás, majd egy napos hajótúrát. Így indult a története: reggel 7-kor az ágyból kikelve látjuk, hogy zuhog az eső és meglehetősen zord idő van. Üvegfenekű hajóval mentünk volna kirándulni, no, de persze, már csörög is a telefon, recepcióról szólnak, hogy üvegfenekű hajótúra törölve - de azért ne keseredjünk el, menjünk le, tudnak mást ajánlani. OK, liftbe be, lent ki, recepciónál kedvesen mosolygó csajszi: "Másik hajótúra?" :) No, kinthez hasonlóan apukám képzeletében is baljós felhők kezdtek gyülekezni, kérdezi: "Zárt ez a hajó?" "Óóóóó, persze!!" - érkezik a válasz és mellé illusztrációként meglobogtatja a csajszi a hajó fényképét. Hát jó, bólintunk rá, amit már kissé - az addigra egyébként napos - kikötőben kezdünk megbánni: a képen látott piros, zárt hajó uis köszönőviszonyban sem volt a kék, nyitott hajóval, amibe terelgettek be minket. :D
Elindulunk. Mint a heringek, úgy ülünk a hajóban és a hajó csoportvezetője, de még inkább mindenese, akit mi csak "maláj rablónak" neveztünk egymás között, próbálja viccelődve elterelni a figyelmünket a gyülekező felhőkről. "Pedig voltak jelek, nem mondom, hogy nem voltak jelek..." /id. M. M./
Maláj rablónk jól megszerkesztett - és gondolom, már párszor bevált - köszöntője után igyekezett megmozgatni a csapatot. Kérdezte, ki honnan jött és mindenkit köszöntött is a saját nyelvén. (Egyébként becsületére szóljon, meg is jegyezte, ki, honnan jött!) No, nekünk ezt válaszolta: "Sorry, még sohasem találkoztam magyarokkal..."
No, a vicces kis bevezető után - nagggyon tudott ám maláj rablónk, tényleg! :) - azért az esőnek még hatásosabban sikerült megmozgatnia a népet. Előtte már egy ideje figyeltük, hogy a kikötőben szépen süt a nap, ellenben pont arrafelé, amerre tartottunk, fekete, hatalmas felhők gyülekeznek. És mi csak nyomtuk a gázt, nyomtuk a gázt! (Bocsánat, gázolajat - gondolom.) Hát persze, el is erett az eső... No, ekkor kiderült, kik voltak azok a szerencsések, akik először szálltak be a hajóba és hátra, középre ültek le a padsorokba. Vagy, ha már a szélén ültek le, akkor a bal szélére, mert ott leengedtek egy hatalmas KÉK :) - de inkább csak az a lényeg, h átlátszatlan - neylont, ami szárazon tartotta az ott ülőket. No, remélem kitaláljátok, mi hol ültünk! Hát persze, JOBB oldalon!! :D Szóval mi és az elől ülők jártunk a legrosszabbul, mivel az elől ülőknek ugye feltétlenül becsap az eső, nekünk meg valamiért nem engedték le a neylont, csak miután ronggyá áztunk. No, küzdöttünk az elemekkel, az biztos! :))
Volt egy pillanat, amikor azt hittem, felborulunk. Persze rutinos vitorlázók, hajósok most biztos jót mosolyognak, de azért tanmesébe illő jelenet játszódott le a hajótúra elején, nemsokkal azután, hogy eleredt az eső. No, a helyzet a következő: eső zuhog, bal oldalon neylon kifeszítve, elől ülők esőkabátokkal és esernyőkkel küzdenek csekély sikerrel, ámde annál nagyobb elszántsággal, jobb oldal egyelőre ok, mivel kicsit balra kanyarodunk. No, de ez hirtelen megváltozik, jobbról dől be a víz! No, nálunk sem esőkabát, sem türelem, uh mi és még jó páran jobb oldaliak futás át bal oldalra. Legénység azonban bal oldali neylon meghosszabbításával van még mindig elfoglalva, - ergo ők is a bal oldalon - és vitorlaként feszül a következő neylon, balra húzva minket - amikor amúgy is kanyarodunk - uh futás közben kisandítok erre-arra: jobbra ég, csupa ég, hűha, rettegve fordítom a fejem, balra... víz, CSAK VÍZ!!!!!! (Hát nem tudom, de olyan 45 fokos dőlésszöget tuti megszavazok neki.)
Ja, igen, az átlátszatlan neylont azért emeltem ki, mert vicces volt, amikor mindkét oldalon le volt eresztve, ráadásul ugye szürkeség, meg eső, uh amúgy se lehetett látni, uh egy szerencsétlen fickó állt a hajó orrában és hadonászott, hogy erre, meg arra. Hát valahogy ez is inkább kabaréba illő jelenet volt...
Az első pár óra így telt el, esett, elállt, esett, elállt, azután a nap további részében szerencsére szép időnk lett, kisütött a Nap is! :)
Jó kis vegyes összetételű volt egyébként a társaság, mind az érkezési helyet, mind a hőérzetet illetően, volt uis, aki bélelt kabátban vacogott a hajón, míg az amerikai és kanadai srácok egy szál kisgatyában tették meg végig az utat.
Ja, az még vices volt, hogy az első állomásunk közvetlenül a hatalmas zuhék után volt. Lehorgonyoztunk, és a csapat nagy része döbbenten nézte csöpögve és dideregve, h néhányan becsobbannak a vízbe. :)
Volt még karaoke party a hajón, kajáltunk is egyszer tengervízben mosogatott edényekből :), meg kikötöttünk egy tengeri akváriumnál - itt hatalmas halakat láttunk, meg cápákat - meg kikötöttünk egy szigeten, ahol motorcsónakkal vontatva felröppintették az emberkéket egy ejtőernyő segítségével. Most így hirtelen ennyi jut eszembe, az órás didergést leszámítva mókás volt, de azért annak is örültem, amikor visszaértünk a hotelba és vehettem egy forró zuhanyt. :P

Legközelebb ide látogatunk el :) - >

2008. december 7., vasárnap

Ádvent 2. vasárnapja

Nem is meséltem még Nektek, hogy van ádventi koszorúnk!! - saját készítésű :) - és ádventi naptárunk, ezt pedig Morzsától (Guri anyukájától) kaptuk. A koszorú történetét leírtam Juditnak egy e-mailben: "Vettünk Saigonban négy gyertyát, igaz, ugyan, hogy kettő fehér, egy rózsaszín és egy lila :), de van :), lejártuk érte a lábunkat - most pedig ráraktam őket egy ovális tányérra. Hát ilyen, zöld az nincs benne, de itt örökzöldet találni elég nehéz... Gondoltam rá, h origamizok vmit, de színes papírom sincs, uh végül is úgy érzem, boldog tulajdonosa vagyok ennek a kis szedett-vedett koszorú-féleségnek. :D"
Képzeljétek, szombaton robogóval mentem piacra. :D Szokás szerint kértem taxit a recepción, de valami gixer lehetett, a csajszi uis izgatottan magyarázni kezdett a közelben álló mindenes fickónak, aki felém fordult mosolyogva: "No taxi. Motorbike?" - kérdezte pajkos szemekkel, gondolván, hogy úgysem merem megkockáztatni. Legnagyobb meglepetésére azonban bólintottam, hogy ok - no, persze, egy pillanatnyi hatásszünet után! ;) Kaptam egy bukót és már száguldottunk is a piac felé. Gyengébb idegzetű Olvasóimat megnyugtatandó jelzem, hogy épségben meg is érkeztem. :)
No, de, jó, jó, most már folytatom akkor a nyaralás leírását, tudom, hogy erre vagytok kíváncsiak! :P Kezdjük Nha Tranggal! Estefelé érkezett oda a gépünk, pontosabban az 50 km-rel arrébb levő reptérre :S, ami nem tudom, hol volt feltüntetve, pedig elég sokat böngésztem az utazás előtt a netet, de ezt sehol nem láttam... Ott a helyszínen tudtunk fuvart szerezni, uh be is ültünk mind az öten egy dobozba, csomagostul -mindenestül. Mi csak sejtettük a hátsó ülésről, hogy nem lehetnek túl jók a látási viszonyok, - sötét is volt, esett is és állandóan párásodott, uh a csóka eleinte a kezével, majd pedig a nyakkendőjével törölgette az ablakot és mindeközben negyvennel száguldott uticélunk felé - de szegény István az anyósülésen majd idegösszeroppanást kapott, mire odaértünk. Persze még az előbb említetteken kívül a vietnamiak vezetési stílusa is közrejátszott az idegborzolásban - mi Gurival már hozzáedződtünk :) - uis 1000-es fordulatszám fölé nem igazán mennek, uh rendszeresen elég masszívan csörgetik a motort. István füle ezt elég nehezen viselte, olyannyira, hogy hét vége felé Saigonban a reptérre menet meg is próbálta a sofőrt vezetni tanítani: "Motor cirip-cirip, no good, no good!" :)
Szép, igényes és ízléses hotelben szálltunk meg nem messze a tengerparttól. Sajnos az ott töltött pár nap alatt nem tudtunk fürdeni és strandolni, (csak a hotel medencéjében úszkálni), mivel épp ekkortájt kanyarodott Vietnam felé egy tájfun, aminek az előszelét már éreztük, felhős és szeles volt az idő, a tenger viharos és mindenféle hordalékot dobott ki a partra. Hát nem éppen ideális a tengerparti fürdőzéshez, de azért szülőknek volt elég újdonság és akadt egy-két turistalátványosság is, uh nem unatkoztunk.
Voltunk a Long Son Pagodánál, ahol buddhista szerzetesek élnek és mellette van egy iskola, ahol árvák tanulnak - legalábbis ezt állította pár minket körülvevő fiatal, akik kedvesen körbevezettek, majd hihetetlenül aggresszíven kértek megdöbbentő mennyiségű adományt. Hát tanultunk a leckéből, bár mentségünkre legyen szólva, más helyen nem találkoztunk ilyen brutális módszerrel kéregető emberekkel. No, de erről ennyit, ez nem egy vidám történet, pedig maga a pagoda szép volt, meg főleg a környezete, kedvenc képemet is itt készítettem a szerzetesek udvarában.

Van itt egy - ha jól emlékszem 18 m-es - Buddha szobor is a hegy tetején, amíg oda felmásztunk, egy érdekes haranglábat is láttunk, de ezeket most nem szúrom be, mert most nagyon lassan megy a képfeltöltés, a picasan megtaláljátok.
Beszúrok viszont még egy képet a Po Nagar Cham tornyokról, ezek szintén buddhista templomok voltak, kívül gyönyörű szépek, belül pedig az épületek roppant egyszerűek, de tele szobrokkal, színes kegytárgyakkal, ajándékokkal és füstölőkkel és persze csak cipőt levéve lehetett bemenni.
Ezeken kívül sétáltunk a városban, tengerparton, jókat kajáltunk, beszélgettünk és fertőtlenítettünk! ;)
Jajj, a hajótúrát majdnem kifelejtettem, de ez megint egy nagyobb falat, uh ezt majd legközelebb!

2008. december 6., szombat

Idegnyugtató hazaérkezés :S

No, kedves Olvasóim, tudom, jó régen nem kényeztettelek Titeket, még egy kis odavetett sorocskával sem. :( Ezt most igyekszem megtörni, szokásomhoz híven valamelyest visszafelé haladva - egyszerűen, mivel így könnyebb felidézni az eseményeket.
Nyaralás után - itt voltak szüleink 8 napot és szerveztünk nekik egy kis túrát (erről persze mindjárt bővebben is! :) ) - nem volt valami felemelő dolog visszaérkezni ide Ca Mauba, de pláne nem a hotelszobába. Guri uis, amikor elindult utánunk, kirakta a "Ne zavarjanak!" táblát - ezen azóta is jókat kuncogok, hiszen ha nem vagyunk otthon, akkor tulajdonképpen a takarítónők egyáltalán nem zavarnak, sőt, ilyenkor takaríthatnának csak igazán! (Máskor úgyis megcsinálom én. ;) ) Szóval, lefesteném a szobánkat hazaérkezéskor: minden a helyén, ahol hagytuk, ezzel nincs baj. Pfjuhh! Jöttek viszont hivatlan vendégek minden mennyiségben. Megneszelték a hangyák, hogy odatoltam a falhoz azt a keleti stílusú - tudjátok, kis pöckökön álló, hajlított fém lábas, üveglapú - asztalt, amire nem tudnak felmászni. Hát ez végzetes hiba volt! Hangyák szépen ajtó fölött folyosóról be, menyezet alatt falon végig, majd az asztal magasságában le, ahol várta őket a "Terülj, terülj!" asztalkám, hiszen legféltettebb kincseinket azon tartottuk, mondván, azt nem érik el a kis szorgos állatok. De nem ez volt az, ami végképp kikészített, hanem a fürdőszobában talált csótánytetem - klasszikusan feldobott lábakkal - amin szintén hangyócák lakmároztak nagy vidáman. Na, hát ez már tényleg sok volt a paradicsomból megérkezve, uh szegény hős Gurim takarította el a jószágokat a fejemre húzott takaró alól is kiszűrődő "Haza akarok menni!" kiáltásaim közepette.
Fáradtságom is közrejátszhatott abban, hogy ilyen rosszul reagáltam otthonunk viszontlátására, másnap hajnalban uis előtört rajtam a valószínűleg Kambodzsa óta hordozott gyomor- és bélbajom, az első igazán komoly betegségem Ázsiában. No, de semmi aggodalom, kedves Olvasóim, amilyen intenzíven jött, olyan gyorsan el is múlt a dolog.
Szüleink 22-én érkeztek és 30-án repültek el, első este Saigonban aludtak egyet, majd repültem velük tovább Nha Trangra, a keleti oldalon fekvő tengerparti városkába. Ide Guri még nem jött velünk, mert dolgoznia kellett, de 26-án találkoztunk vele Kambodzsában, itt két napot töltöttünk, majd utolsó két nap pedig Saigonban nézelődtünk, vásárolgattunk.
Bizonyságul be is szúrok szülékről egy-egy képet, mára ennyi, a továbbiakat a következő napokban fogom elmesélni.
Morzsa és István a saigoni hotelünk halljában egy rendkívül ízléses lovacska mögött.

Mari Mama és Laci Papa, együtt csak Maci Laci :) pedig Nha Trangon egy padon a hőségben.