2008. december 13., szombat

Nha Trang hajótúra

Múltkor kifelejtettem ezt a kis mókás, majd egy napos hajótúrát. Így indult a története: reggel 7-kor az ágyból kikelve látjuk, hogy zuhog az eső és meglehetősen zord idő van. Üvegfenekű hajóval mentünk volna kirándulni, no, de persze, már csörög is a telefon, recepcióról szólnak, hogy üvegfenekű hajótúra törölve - de azért ne keseredjünk el, menjünk le, tudnak mást ajánlani. OK, liftbe be, lent ki, recepciónál kedvesen mosolygó csajszi: "Másik hajótúra?" :) No, kinthez hasonlóan apukám képzeletében is baljós felhők kezdtek gyülekezni, kérdezi: "Zárt ez a hajó?" "Óóóóó, persze!!" - érkezik a válasz és mellé illusztrációként meglobogtatja a csajszi a hajó fényképét. Hát jó, bólintunk rá, amit már kissé - az addigra egyébként napos - kikötőben kezdünk megbánni: a képen látott piros, zárt hajó uis köszönőviszonyban sem volt a kék, nyitott hajóval, amibe terelgettek be minket. :D
Elindulunk. Mint a heringek, úgy ülünk a hajóban és a hajó csoportvezetője, de még inkább mindenese, akit mi csak "maláj rablónak" neveztünk egymás között, próbálja viccelődve elterelni a figyelmünket a gyülekező felhőkről. "Pedig voltak jelek, nem mondom, hogy nem voltak jelek..." /id. M. M./
Maláj rablónk jól megszerkesztett - és gondolom, már párszor bevált - köszöntője után igyekezett megmozgatni a csapatot. Kérdezte, ki honnan jött és mindenkit köszöntött is a saját nyelvén. (Egyébként becsületére szóljon, meg is jegyezte, ki, honnan jött!) No, nekünk ezt válaszolta: "Sorry, még sohasem találkoztam magyarokkal..."
No, a vicces kis bevezető után - nagggyon tudott ám maláj rablónk, tényleg! :) - azért az esőnek még hatásosabban sikerült megmozgatnia a népet. Előtte már egy ideje figyeltük, hogy a kikötőben szépen süt a nap, ellenben pont arrafelé, amerre tartottunk, fekete, hatalmas felhők gyülekeznek. És mi csak nyomtuk a gázt, nyomtuk a gázt! (Bocsánat, gázolajat - gondolom.) Hát persze, el is erett az eső... No, ekkor kiderült, kik voltak azok a szerencsések, akik először szálltak be a hajóba és hátra, középre ültek le a padsorokba. Vagy, ha már a szélén ültek le, akkor a bal szélére, mert ott leengedtek egy hatalmas KÉK :) - de inkább csak az a lényeg, h átlátszatlan - neylont, ami szárazon tartotta az ott ülőket. No, remélem kitaláljátok, mi hol ültünk! Hát persze, JOBB oldalon!! :D Szóval mi és az elől ülők jártunk a legrosszabbul, mivel az elől ülőknek ugye feltétlenül becsap az eső, nekünk meg valamiért nem engedték le a neylont, csak miután ronggyá áztunk. No, küzdöttünk az elemekkel, az biztos! :))
Volt egy pillanat, amikor azt hittem, felborulunk. Persze rutinos vitorlázók, hajósok most biztos jót mosolyognak, de azért tanmesébe illő jelenet játszódott le a hajótúra elején, nemsokkal azután, hogy eleredt az eső. No, a helyzet a következő: eső zuhog, bal oldalon neylon kifeszítve, elől ülők esőkabátokkal és esernyőkkel küzdenek csekély sikerrel, ámde annál nagyobb elszántsággal, jobb oldal egyelőre ok, mivel kicsit balra kanyarodunk. No, de ez hirtelen megváltozik, jobbról dől be a víz! No, nálunk sem esőkabát, sem türelem, uh mi és még jó páran jobb oldaliak futás át bal oldalra. Legénység azonban bal oldali neylon meghosszabbításával van még mindig elfoglalva, - ergo ők is a bal oldalon - és vitorlaként feszül a következő neylon, balra húzva minket - amikor amúgy is kanyarodunk - uh futás közben kisandítok erre-arra: jobbra ég, csupa ég, hűha, rettegve fordítom a fejem, balra... víz, CSAK VÍZ!!!!!! (Hát nem tudom, de olyan 45 fokos dőlésszöget tuti megszavazok neki.)
Ja, igen, az átlátszatlan neylont azért emeltem ki, mert vicces volt, amikor mindkét oldalon le volt eresztve, ráadásul ugye szürkeség, meg eső, uh amúgy se lehetett látni, uh egy szerencsétlen fickó állt a hajó orrában és hadonászott, hogy erre, meg arra. Hát valahogy ez is inkább kabaréba illő jelenet volt...
Az első pár óra így telt el, esett, elállt, esett, elállt, azután a nap további részében szerencsére szép időnk lett, kisütött a Nap is! :)
Jó kis vegyes összetételű volt egyébként a társaság, mind az érkezési helyet, mind a hőérzetet illetően, volt uis, aki bélelt kabátban vacogott a hajón, míg az amerikai és kanadai srácok egy szál kisgatyában tették meg végig az utat.
Ja, az még vices volt, hogy az első állomásunk közvetlenül a hatalmas zuhék után volt. Lehorgonyoztunk, és a csapat nagy része döbbenten nézte csöpögve és dideregve, h néhányan becsobbannak a vízbe. :)
Volt még karaoke party a hajón, kajáltunk is egyszer tengervízben mosogatott edényekből :), meg kikötöttünk egy tengeri akváriumnál - itt hatalmas halakat láttunk, meg cápákat - meg kikötöttünk egy szigeten, ahol motorcsónakkal vontatva felröppintették az emberkéket egy ejtőernyő segítségével. Most így hirtelen ennyi jut eszembe, az órás didergést leszámítva mókás volt, de azért annak is örültem, amikor visszaértünk a hotelba és vehettem egy forró zuhanyt. :P

Legközelebb ide látogatunk el :) - >

2008. december 7., vasárnap

Ádvent 2. vasárnapja

Nem is meséltem még Nektek, hogy van ádventi koszorúnk!! - saját készítésű :) - és ádventi naptárunk, ezt pedig Morzsától (Guri anyukájától) kaptuk. A koszorú történetét leírtam Juditnak egy e-mailben: "Vettünk Saigonban négy gyertyát, igaz, ugyan, hogy kettő fehér, egy rózsaszín és egy lila :), de van :), lejártuk érte a lábunkat - most pedig ráraktam őket egy ovális tányérra. Hát ilyen, zöld az nincs benne, de itt örökzöldet találni elég nehéz... Gondoltam rá, h origamizok vmit, de színes papírom sincs, uh végül is úgy érzem, boldog tulajdonosa vagyok ennek a kis szedett-vedett koszorú-féleségnek. :D"
Képzeljétek, szombaton robogóval mentem piacra. :D Szokás szerint kértem taxit a recepción, de valami gixer lehetett, a csajszi uis izgatottan magyarázni kezdett a közelben álló mindenes fickónak, aki felém fordult mosolyogva: "No taxi. Motorbike?" - kérdezte pajkos szemekkel, gondolván, hogy úgysem merem megkockáztatni. Legnagyobb meglepetésére azonban bólintottam, hogy ok - no, persze, egy pillanatnyi hatásszünet után! ;) Kaptam egy bukót és már száguldottunk is a piac felé. Gyengébb idegzetű Olvasóimat megnyugtatandó jelzem, hogy épségben meg is érkeztem. :)
No, de, jó, jó, most már folytatom akkor a nyaralás leírását, tudom, hogy erre vagytok kíváncsiak! :P Kezdjük Nha Tranggal! Estefelé érkezett oda a gépünk, pontosabban az 50 km-rel arrébb levő reptérre :S, ami nem tudom, hol volt feltüntetve, pedig elég sokat böngésztem az utazás előtt a netet, de ezt sehol nem láttam... Ott a helyszínen tudtunk fuvart szerezni, uh be is ültünk mind az öten egy dobozba, csomagostul -mindenestül. Mi csak sejtettük a hátsó ülésről, hogy nem lehetnek túl jók a látási viszonyok, - sötét is volt, esett is és állandóan párásodott, uh a csóka eleinte a kezével, majd pedig a nyakkendőjével törölgette az ablakot és mindeközben negyvennel száguldott uticélunk felé - de szegény István az anyósülésen majd idegösszeroppanást kapott, mire odaértünk. Persze még az előbb említetteken kívül a vietnamiak vezetési stílusa is közrejátszott az idegborzolásban - mi Gurival már hozzáedződtünk :) - uis 1000-es fordulatszám fölé nem igazán mennek, uh rendszeresen elég masszívan csörgetik a motort. István füle ezt elég nehezen viselte, olyannyira, hogy hét vége felé Saigonban a reptérre menet meg is próbálta a sofőrt vezetni tanítani: "Motor cirip-cirip, no good, no good!" :)
Szép, igényes és ízléses hotelben szálltunk meg nem messze a tengerparttól. Sajnos az ott töltött pár nap alatt nem tudtunk fürdeni és strandolni, (csak a hotel medencéjében úszkálni), mivel épp ekkortájt kanyarodott Vietnam felé egy tájfun, aminek az előszelét már éreztük, felhős és szeles volt az idő, a tenger viharos és mindenféle hordalékot dobott ki a partra. Hát nem éppen ideális a tengerparti fürdőzéshez, de azért szülőknek volt elég újdonság és akadt egy-két turistalátványosság is, uh nem unatkoztunk.
Voltunk a Long Son Pagodánál, ahol buddhista szerzetesek élnek és mellette van egy iskola, ahol árvák tanulnak - legalábbis ezt állította pár minket körülvevő fiatal, akik kedvesen körbevezettek, majd hihetetlenül aggresszíven kértek megdöbbentő mennyiségű adományt. Hát tanultunk a leckéből, bár mentségünkre legyen szólva, más helyen nem találkoztunk ilyen brutális módszerrel kéregető emberekkel. No, de erről ennyit, ez nem egy vidám történet, pedig maga a pagoda szép volt, meg főleg a környezete, kedvenc képemet is itt készítettem a szerzetesek udvarában.

Van itt egy - ha jól emlékszem 18 m-es - Buddha szobor is a hegy tetején, amíg oda felmásztunk, egy érdekes haranglábat is láttunk, de ezeket most nem szúrom be, mert most nagyon lassan megy a képfeltöltés, a picasan megtaláljátok.
Beszúrok viszont még egy képet a Po Nagar Cham tornyokról, ezek szintén buddhista templomok voltak, kívül gyönyörű szépek, belül pedig az épületek roppant egyszerűek, de tele szobrokkal, színes kegytárgyakkal, ajándékokkal és füstölőkkel és persze csak cipőt levéve lehetett bemenni.
Ezeken kívül sétáltunk a városban, tengerparton, jókat kajáltunk, beszélgettünk és fertőtlenítettünk! ;)
Jajj, a hajótúrát majdnem kifelejtettem, de ez megint egy nagyobb falat, uh ezt majd legközelebb!

2008. december 6., szombat

Idegnyugtató hazaérkezés :S

No, kedves Olvasóim, tudom, jó régen nem kényeztettelek Titeket, még egy kis odavetett sorocskával sem. :( Ezt most igyekszem megtörni, szokásomhoz híven valamelyest visszafelé haladva - egyszerűen, mivel így könnyebb felidézni az eseményeket.
Nyaralás után - itt voltak szüleink 8 napot és szerveztünk nekik egy kis túrát (erről persze mindjárt bővebben is! :) ) - nem volt valami felemelő dolog visszaérkezni ide Ca Mauba, de pláne nem a hotelszobába. Guri uis, amikor elindult utánunk, kirakta a "Ne zavarjanak!" táblát - ezen azóta is jókat kuncogok, hiszen ha nem vagyunk otthon, akkor tulajdonképpen a takarítónők egyáltalán nem zavarnak, sőt, ilyenkor takaríthatnának csak igazán! (Máskor úgyis megcsinálom én. ;) ) Szóval, lefesteném a szobánkat hazaérkezéskor: minden a helyén, ahol hagytuk, ezzel nincs baj. Pfjuhh! Jöttek viszont hivatlan vendégek minden mennyiségben. Megneszelték a hangyák, hogy odatoltam a falhoz azt a keleti stílusú - tudjátok, kis pöckökön álló, hajlított fém lábas, üveglapú - asztalt, amire nem tudnak felmászni. Hát ez végzetes hiba volt! Hangyák szépen ajtó fölött folyosóról be, menyezet alatt falon végig, majd az asztal magasságában le, ahol várta őket a "Terülj, terülj!" asztalkám, hiszen legféltettebb kincseinket azon tartottuk, mondván, azt nem érik el a kis szorgos állatok. De nem ez volt az, ami végképp kikészített, hanem a fürdőszobában talált csótánytetem - klasszikusan feldobott lábakkal - amin szintén hangyócák lakmároztak nagy vidáman. Na, hát ez már tényleg sok volt a paradicsomból megérkezve, uh szegény hős Gurim takarította el a jószágokat a fejemre húzott takaró alól is kiszűrődő "Haza akarok menni!" kiáltásaim közepette.
Fáradtságom is közrejátszhatott abban, hogy ilyen rosszul reagáltam otthonunk viszontlátására, másnap hajnalban uis előtört rajtam a valószínűleg Kambodzsa óta hordozott gyomor- és bélbajom, az első igazán komoly betegségem Ázsiában. No, de semmi aggodalom, kedves Olvasóim, amilyen intenzíven jött, olyan gyorsan el is múlt a dolog.
Szüleink 22-én érkeztek és 30-án repültek el, első este Saigonban aludtak egyet, majd repültem velük tovább Nha Trangra, a keleti oldalon fekvő tengerparti városkába. Ide Guri még nem jött velünk, mert dolgoznia kellett, de 26-án találkoztunk vele Kambodzsában, itt két napot töltöttünk, majd utolsó két nap pedig Saigonban nézelődtünk, vásárolgattunk.
Bizonyságul be is szúrok szülékről egy-egy képet, mára ennyi, a továbbiakat a következő napokban fogom elmesélni.
Morzsa és István a saigoni hotelünk halljában egy rendkívül ízléses lovacska mögött.

Mari Mama és Laci Papa, együtt csak Maci Laci :) pedig Nha Trangon egy padon a hőségben.

2008. november 7., péntek

Jellegzetességek, szokások - és néha furcsaságok európai szemmel

Már régóta szeretnék egy ilyen bejegyzést írni, úgy látszik mostanra érett meg bennem a téma:
1. Itt szokatlan dolog, hogy valaki egyedül vagy csupán kettecskén menjen el étterembe kajálni. Nagy családok, baráti társaságok, üzletfelek csoportosan, együtt mennek enni. Épp ezért az adagok is elég nagyok és mindent középre raknak, de mindenki kap maga elé egy kis csészét, amibe a pálcikájával azt pakol, amit csak szeretne.
2. Kajálás közben minden szemetet bedobálnak az asztal alá, ez itt normális - mi meg csak nézünk, mekkora disznóólat hagynak maguk után. Persze ők meg biztos azt gondolják, milyen gusztustalan, h mi a lerágott rákollókat az asztalon egy csészében gyűjtjük, nem tudom...
3. Még mindig a kajánál maradva a helyi specialitások:tészta leves (ennek gyenge, junk food változata a műanyagleves, meg a smackek, amit azért persze itt tonnaszámra fogyasztanak), hot pot és spring rolls, azaz tavaszi tekercs, jó, meg persze a rizs és halak, meg tengeri herkentyűk - a teljesség igénye nélkül most ennyi jutott nagy hirtelen eszembe és persze ezeknek sokféle változata, különféle fűszerekkel és erőssel bolondítva. (ó, az Erős Pityu kismiska az itteni csipőspaprikákhoz képest!) A hot pot a következőképp néz ki: hoznak egy asztali forralóedényt, amiben alul viaszt égetnek, ebben forr az enyhén fűszerezett víz és a kedves vendég főzi meg helyben magának a húst, halat, herkentyűket, zöldségeket és persze a végén finom leves is lesz belőle! Csak ajánlani tudom, tényleg!
4. Az itteniek reggelire is ugyanazt eszik, mint ebédre vagy vacsorára - vagyis ez persze csak durván igaz, mert noodle soupot esznek reggelire és azután mondjuk műanyaglevest vagy rizst ebédre és hot potot vacsira - de valahogy ezek nekem olyan egykaptafa kaják. No, és most már értitek, miért nőnek meg olyan hatalmasra?
5. Nagyon családcentrikusak és különösen gyerekszeretők - ez tök jó, csak sokkal erősebben fejezik ki, mint ami nálunk megszokott- ha látnak egy gyereket, össze-vissza puszilgatják, fogdossák, mondta Soia, hogy néha ütögetik? őket és nem egyszer előfordult, hogy ha a fián nem volt pelenka, akkor fogdosták a fütyülőjét is.
6. Persze egymás között a felnőttek is sokkal kisebb intim zónával rendelkeznek, mint mi. Sokszor a férfiak is fogdossák, simogatják, meg kurkásszák egymást. (Ja, igen, de a praktikusan hosszúra hagyott kisujj körömről inkább nem is írok...)
7. A kisgyerekeket csöppség koruktól fogva szállítják a robogón, nemegyszer látunk kétévesforma gyereket, aki a mamája mögött ülve kapaszkodik bele és ennyi... Mindenki hord bukót, de a gyerekekre csak elvétve raknak.
8. Közlekedési és szállítási kultúrájukat most hagyjuk, az inkább képekben jó, csak annyit, hogy tegnap láttam egy csókát, aki ketrecekben maga mögött vagy száz patkányt szállított a robogón.
Biztos sokmindent kifelejtettem és biztos van, amit a kelleténél jobban kifiguráztam - ezt döntsétek el ti. :) Végezetül még beszúrok egy mobil akvarista boltot:

2008. november 6., csütörtök

Hotel Best CM

Múlt hét pénteken tehát átköltöztünk a Best Ca Mau Hotelbe. Hihetetlen mennyiségű cuccot sikerült felhalmoznunk ez alatt a pár hónap alatt! - ez csak most tudatosult bennem a pakolásnál, meg az átcuccolásnál. No, de azért sikerült. Szombaton du. éppen bánatosan méregettem a hotel szobát, hogy vajon ezt is meg fogom-e szokni, vagy megszeretni, ill. hogy hogyan is rendezzük be, amikor ledermedtem, mert észrevettem, hogy nincs rajtam a jeggyűrűm. Rémlett is, hogy mielőtt eljöttünk, még mosogattam, mert nem akartam szennyes edényeket otthagyni. Na, gyorsan felkaptam vmit, pénztárca, kulcs, taxiba be, zuhogó esőben taxiból ki és beszaladtam az ürességtől kongó apartmanházba. Sehol senki, a gekkok vették át teljesen az uralmat a házban. Felkaptam a régi kulcsunkat a recepcióról és bahatolván megtaláltam a gyűrűmet. Pffjuhh! Meglett! :)
Először örültem, mint majom a farkának, hogy nincsenek hangyák. Hát ez a csoda két napig tartott, de tulajdonképpen amíg csótánnyal nem találkozom, addig nem panaszkodom. (Sajnos Soia mondta, hogy azért elvétve lehet velük találkozni.) Hangyapajtikkal már elég jól összebarátkoztunk, mivel, ha feltakarítom, amire csapatostul jönnek, akkor ahogy megjelentek, ugyanúgy el is tűnnek.
Egyébként gyönyörű a szobánk, tágas és fényes, egész tűrhető bútorokkal berendezve és a fürdőszoba is gyönyörű és hatalmas. Így fest a szoba egyik fele,
és így a másik.
Meg készítettem egy képet a szoba egyik, az ágy melletti sarkából átlósan is, hogy lássátok, milyen hatalmas a szoba.
Tegnapelőtt úsztam a hotel kinti medencéjében :)) és napoztam is. :) Az sem rossz! ;)
No, de végre elállt az eső, uh most megyek a piacra!

2008. október 28., kedd

Open your eyes!

Az elmúlt héten öt alkalommal iszonyatosan fájt a fejem, tegnap meg a gerincemet is éreztem. Hát mit mondjak, nem volt mókás. Mára kicsit jobban lettem, uh mozogtam, ami jólesett a hátamnak. De hogy a fejem mitől fájt? Lehet időjárásváltozás - itt mostanában kezdődik a száraz, meleg évszak, de azért most még esik minden nap :) - vagy lehet, hogy az ágyunktól van, amióta itt vagyok, nem tetszik a hátamnak és mondta a doki, hogy attól a fejem is fájhat. Ez utóbbi nemsokára kiderül, uis pénteken átköltözünk egy hotelba, mert nem maradhatunk itt az apartmanházban tovább. Hát, we'll see it, remélem nem lesz több migrén.
Szombat este egy német srác búcsúbulijában voltunk. Nagyon jól éreztem magam, de a kaja borzasztó volt. Nem gondoltam volna, hogy grilled shrimp és grilled shrimp között ekkora a különbség!
Nézzétek, milyen színes összetételű volt a kis társaság:
Ezt Guri fényképezte, azután odaadta a gépet Andreasnak, a német srácnak, aki velünk szemben ült - mellesleg az ő búcsúbulija volt - hogy minket is fényképezzen le. Íme az eredmény:

Erre a szemben ülők dőltek a röhögéstől és mondták Gurinak, hogy nyissa ki a szemét!

Szegények nagyon szerettek volna egy rendes képet is készíteni, de a harmadikon meg én toltam ki velük. :))

2008. október 24., péntek

vajon mit szólna ehhez az ÁNTSZ?

Phu Quocra repültünk, de visszafelé hajóval jöttünk. Már önmagában ez a két és fél órás út is felemelő élmény volt, a vietnami hajótársaság uis teljesen megtömte a hajót emberekkel, olyanok voltunk, mint élő heringek abban a bizonyos konzervdobozban... Az egészben azonban a kiszállás volt a legrosszabb, a vietnamiak uis - a repülőn is - abban a pillanatban, ahogy a jármű megérkezik, felpattannak és élő masszaként megindulnak az ajtó felé és mindent és mindenkit sodornak a kijárat felé. Nem tudom, azt gondolják, hogy olyan kicsik, hogy mindenki egyszerre kifér az ajtón??
Úgy döntöttem, okosabb, ha a hajón nem megyek el WC-re, de sajnos a hajóállomáson már kénytelen voltam. Hát itt sokféle WC-ben jártam már - és tegyük hozzá, hogy engem általában a közvécék nem riasztanak vissza - de ez volt mind közül a nyertes darab. Nem részletezem, szerintem el tudjátok képzelni, de azért azt kiemelném, hogy a mosdókagylóból egy alá helyezett vödörbe csurgott a víz. No, legalább folyt a csap, ez is valami! :)
Guri egy kollegájával jöttünk haza, akinek ca maui barátnője van, ők mondták, hogy a 4-5 órás kocsiút előtt álljunk meg valahol kajálni. Örültünk neki, mivel nem is reggeliztünk. Találomra megálltunk egy helyen, ahol sok robogó állt, gondolván, hogy ahova sokan járnak, az rossz hely nem lehet. Az étterem egy hatalmas hangár volt műanyag asztalokkal és székekkel és természetesen az itt mindenhol szokásos tengeri herkentyűket tartalmazó medencékkel a közepén. Még csak dél volt, de a fele társaság már dőlt le az italtól a székekről, én először azt hittem, hogy valami esküvőbe csöppentünk bele, de kiderült, hogy csak egy átlagos vasárnapi ebédbe.
Nekem nem lopta be magát a szívembe azonnal a hely, egyrészt, mivel kosz és zaj volt, de ezt mondjuk még megbocsátottam volna, de amitől ismételten csak sikítófrászban hagytam volna el a helyet azonnal, az az, hogy belépéskor valahonnan egy csótány esett be a dekoltázsomba. Hát jó pár 10 perc kellett, hogy összeszedjem magam, miután kipöcköltem a drágát a hónom alól. Kezdem azt gondolni, hogy irántam valami kiolthatatlan vonzalmat éreznek a csótány haverok. Az érzés nem kölcsönös. :S
Előítéletemet félretéve azt kell, hogy mondjam, hogy igazán jót ettünk itt, a marha és sertéshusitól kezdve shrimpiken és rákokon keresztül a kígyóig. Fennséges étkek vándoroltak ki ebből a nem éppen ÁNTSZ-biztos konyhából.
A kígyót a szemünk előtt halászta ki egy fickó a terem végében álló akváriumból, majd párszor odacsapta a szerencsétlen fejét a falhoz. Ezután eltűnt a konyhában, de sokat nem pepecselhetett vele, uis 4-5 centis darabokra vágva, sózva-borsozva, grillezve egy-az-egyben tálalta fel nekünk szegénykét. Elég bizarr látványt nyújt az elszenesedett pikkelyes bőre, meg a belei a szeletekben. Megkóstoltam, nem volt rossz íze, de nagyon rágós volt, csak pislogtam viszont, Guri hogy tolja be egymás után a hengereket. Mindketten csak a gerincén kívüli részeket ettük meg, a belsőségeket nem, ami itt biztos nagy vétek...

2008. október 23., csütörtök

Dao Phu Quoc

Phu Quoc Vietnám legnagyobb szigete, Kambodzsától délre a Thaiföldi öbölben. É-D-i irányban kb. 50 km hosszú és K-Ny-i irányban pedig max. szélessége 25 km. Gyönyörű hely, kristálytiszta vízzel, fehér homokkal, pálmafákkal, már-már giccsesen szép naplementékkel és mindennek ellenére kevés turistával!! A kormánynak még hosszú-hosszú partszakaszokat sikerült megőriznie érintetlenül. Mi a sziget nyugati oldalán, Duong Dongnál fekvő Long Beachen laktunk egy parti bungalóban. A legtöbb szálláshely egyébként ide, egy nagyjából 5km hoszú partszakaszra koncentrálódik, ezen kívül még van egy-két resort a keleti parton, amúgy meg települések, halászfalvak, kikötők, érintetlen partok, köztük őserdővel.
Hihetetlenül kihalt partokat is lehet találni észak felé, csak mi végül nem merészkedtünk arra, mert szinte járhatatlanok voltak a földutak, hol az esők miatti sártól, hol pedig a portól és a gödröktől, homokbuckáktól!! :D :D Dél felé viszont sokat kalandoztunk robogóval, a Long Beach folytatódik arra, csak egy idő után nincsenek szálláshelyek, csak kocsmák és gyönyörű, de sajnos szemetes tengerpart. A szárazföld felőli keleti oldal tiszta, de az öböl felől mindenféle szemét úszkál a vízben, leginkább neylonzacskók, a vietnamiak állítása szerint nem tőlük származóak. (Hát ezt nem tudom, de hogy az itteniek baromi sok neylonzacskót használnak, az biztos. Iszonyú, a piacon is mindent becsomagolnak kicsi zacskóba, hogy azután mindent beletegyenek egy nagy zacskóba. uhh...) A szálláshelyek közelében viszont ebből a szemétből semmit sem lehet érzékelni, uis kihalásszák a tengerből.
Ha valaki szeretne egy kis virtuális kirándulást tenni körbe a szigeten, akkor látogassa meg ezt az oldalt a virtourist.com-on: gyönyörű képek vannak rajta, hiteles leírásokkal - ellenőriztem ;)!
Nekem nagyon tetszett dél felé a Long Beach, bizarr látvány volt a füves, majd a part felé homokos, de pálmafákkal tarkított tengerparton legelésző tehéncsordák látványa - erről sajnos nincs jó képem, lusták voltunk kiszedni a fényképezőgépet a robi csomagtartójából. :(
Ja, egyébként feltöltöttem a képeinket a fotóalbumunkba, de hogy itt sem maradjatok kép nélkül, beszúrom a két szelíd robogós képét,
illetve Guri kedvencét is.
Nu, és már csak annyit, hogy holnap is érdemes lesz ám ide ellátogatni! ;)

2008. október 21., kedd

élet a reptereken és búcsú Susitól :(

No, nem szeretném ám hosszúra nyújtani a már elkezdett beszámolómat, uh egy-két eseményt kiemelve ma pontot teszek a végére.
2008. szeptember 15, Saigon reptere, este 8, várunk, hogy felszállhassunk a Münchenbe induló gépünkre, qatari átszállással ugye, tehát egyelőre Dohába tartunk. Miközben várakoztunk, találgattuk, ki hova mehet, mit csinál, stb, már megszoktuk, hogy senki sem érti, mit beszélgetünk egymás között. (Ez tud ám mókás lenni! ;) ) Hát ez így is volt egészen addig, míg egy fiatal vietnami hölgy le nem ült mellénk és pár perc múlva oda nem fordult hozzánk, hogy: "Sziasztok! Magyarok vagytok?" csengő vietnami hangon, de tiszta, ékes magyar nyelven. Pufffffffff neki! Próbáltuk összevakargatni az állunkat a földről... Kiderült, hogy öt éve Magyarországon él, a Műszaki Egyetemre jár és csak a nyári szünetekre jár haza Saigonba.
(Ja igen, erről jut eszembe, érdekes, hogy egyre növekszik a Ho Shi Minh Cityt bejelölő iwiwezők száma. Amikor jöttem, akkor még csak 33-an voltunk, most meg már 37-en vagyunk. 3 hetente egy új delikvens? Akár globalizációs mérőszámot is faraghatnánk belőle, ha kiszűrnénk az iwiwes kapcsolati háló növekedésének hatását. Sajnos nem sikerült azonban megnéznem, hogy mind magyarok-e, vagy vannak-e köztük Magyarországon élő vietnamiak. Ja, és a másik, hogy érdekes, hogy a magyar nyelvbe Ho Shi Minh City-ként honosodott meg, amikor igazából Ho Chi Minh City és "cs"-vel is ejtik itt, egy volt észak-vietnami elnök és miniszterelnök után. Nagy személyi kultusznak örvend egyébként - ha lehet ezt így mondani - az ember lépten-nyomon találkozik a fényképével, szobrával, még a pagodákban is - valószínűleg kötelezően - ki van rakva az arcképe.
Helyi idő szerint éjfélkor értünk Dohába, ennek ellenére emlékszem, hogy amint kiléptünk a repülőből és amíg fel nem szálltunk a légkondícionált buszra, úgy éreztem, hogy ég rajtam a farmerom. Őrült forróság volt ott - hát nem tudom, ezek után mégsem vagyok benne biztos, hogy a magas páratartalom olyan rossz dolog, úgy értem, hogy attól még inkább forrónak érzi-e a levegőt az ember.
Szerettünk volna kimenni a reptérről, mivel csak du. kettőkor utaztunk tovább, de nem tudtunk vízumot venni, magyaroknak uis nem engedik, és hiába bizonygattuk, hogy EU, meg minden, ők csak ingatták a fejüket. Három helyen próbálkoztunk kijutni, azután feladtuk - így esett, hogy 14 órát csöveztünk a dohai reptéren. Valahogy így:
A viszafelé vezető utunk eseménytelenebbül telt és az átszállások is gördülékenyebbek voltak, már ami a várakozási időket illeti, uh ide teszem akkor azt a bizonyos pontot.

Ma elbúcsúztam Susitól. Holnapután repülnek el vakációra, utána pedig haza. :( Sajnálom, hogy elmegy, viszont nagyon örülök, hogy megismertem. Amikor legutóbb itt volt, rengeteg képet hozott, zseniálisak, uh lesz miből dolgoznom! :P

2008. október 20., hétfő

egy kis kiruccanás :D

Kedves Olvasóim! azért tűntem el szemetek elől kis ideig, mert egy váratlanul és hirtelen jött leállás miatt (mármint az erőműben) elutaztunk Phu Quocra. Borzasztó volt, homokos-füves tengerpart pálmafákkal, álomkék tenger és annak gyümölcsei minden mennyiségben - no jó, hát azért ki lehetett bírni... valahogy...
13-án, hétfőn utaztunk el és 19-én, tegnap este jöttünk haza Ca Mauba. Mára csak ennyi, csupán bejelentkeztem, holnap folytatom majd a nyaralás előtt elkezdett élménybeszámolót a hazaútról, no és persze majd Phu Qoucra is elkalauzollak Benneteket. Kitartás!

2008. október 9., csütörtök

saigoni kiruccanás képekben - 2. rész: városképek, házak, parkok, infrastruktúra :)

Látkép a városra a hotelszobából.

Mászkáltunk mellékutcáról...

...mellékutcára,

mígnem elegünk lett a városnézésből,

és Saigon számos és gyönyörű parkjainak egyikében nyugalomra leltünk. :) Nézzétek, milyen mókásan nyírják itt a növényeket!





Itt is vannak ám szép, színes házsorok, egészen olyanok, mint Ca Mauban.




A fodrászat és a flexelés mindennapos látvány az utcán,

és kábelekből ugye sosem elég

és még egy kép, ami nem a legjobb, de nem lehet kihagyni! :D

2008. október 8., szerda

saigoni kiruccanás képekben - 1. rész: közlekedés, logisztika, parkolás

az úton átkelve - jó esetben, hiszen ezesetben sikerült! :) - ezt látod és azon se csodálkozz, ha gyalogosként ledudálnak a zebráról - sehol sem vagy biztonságban, itt az a szabály, hogy annak van elsőbbsége, aki nagyobb, erősebb, gyorsabban hajt és hangosabb a dudája!!

Ilyen, amikor nincs szerencséd - no, rajta, vár a túloldal! :P

amúgy meg megy mindenki, amerre lát!


SKV

saigoni logisztika




"Anyu, akkor átvisszük a TV-t nagyinak?"

parkolni tudni kell...




....és a parkolási verseny győztesei :))

2008. október 7., kedd

...és hol az utca??

Rendhagyó módon most a fejléc-kép alapján adtam a bejegyzés címét. Saigonban, a hotel tetejéről fényképezgetve készítette Guri e remekművet. Aki mutat rajta nekem egy utcát, meghívom egy pofa sörre. :)
(Gyengébb idegzetű olvasóim most ugorjanak egy bekezdést jól felfogott érdekükben. Naaaaaa! Én szóltam!) Mostanában rákaptam egy sorozatra a Discoveryn, a Man vs. Wild-ra. Nem ismertem korábban a műsort, pedig állítólag otthon is vetítették. Nem tudom, de zseniális a fickó, a mostani részben egy frissen elejtett jak nyers máját és szemgolyóját ette meg többek között, hogy bemutassa, hogyan lehet túlélni Szibériában. De nyúzott meg már döglött tevét a sivatagban és itta meg gyomortartamából a vizet, meg beleásta magát a futóhomokba, hogy bemutassa, szinte lehetetlen kijönni belőle, illetve bármilyen élőlényt megeszik, csak hogy bemutassa, hogyan lehet túlélni szélsőséges körülmények között - esőerdőben, mocsárban (hi-hi!), sivatagban, hegységben vagy a tundrán. Hihetetlenül szédült sorozat, mégis teljesen rákattantam - néha szoktam magamban nevetgélni, hogy biztos azért nézem, hogy mindenre fel legyek készülve, bárhol is épüljön a következő erőmű :D :D!

No, a viccet félretéve folytatom az úti beszámolót: Két hét szabadságot kapott Guri, hogy hazamenjünk Nagypapám temetésére. Majdnem egy hét az oda-vissza út, uh kb. egy hetet töltöttünk otthon.
(Gyengébb idegzetűek ismét ugorjanak egy bekezdést - nem tudom, ez valahogy most ilyenre sikerült... :) :S) Ca Maut elhagyni készülvén azért nem úsztam meg a dolgot kedves kis búcsúajándék nélkül. A reptéren ugyanis lekulázott valaki - tudjátok, ők nem használnak papírzsepit... Már bocsánat, hogy leírtam - mondjuk átélni sem volt valami szívderítő - de gondoltam ez még talán belefér egy hamisítatlan vietnami beszámolóba. (Nórinak biztos tetszik majd! :P)
A hosszú útra gépünk csak hétfő délután indult, ezért úgy döntöttünk Gurival, hogy szombaton munka után felröppenünk Saigonba és körbenézünk a hétvégén. Holnap összeállítok majd egy képes beszámolót, most csak kedvcsinálónak beszúrom egy kereszteződés négy sarkán virító villanypóznákat.

2008. október 3., péntek

Paradicsom ???, 2 söröskorsó, 1 szappan, jóga és egyebek

No, eddigi hagyományomhoz híven ezúttal is visszafelé mesélem el az eseményeket egészen addig, hogy több, mint 2 hete hazautaztunk. Először lássuk a visszaérkezést Ca Mauba, a friss élményeket!
Nekem másodszorra már nem volt olyan sokkoló élmény ide betenni a lábamat. Most tudtam, hova jövök és kicsit fel is töltődtem otthon, úgyhogy sokkal könnyebb volt. Guri persze a polgári és az egyházi esküvőnk után jött vissza ide - egyedül! - úgyhogy ezért lehetett neki mindig rossz élmény.
Kíváncsi voltam, hogy tényleg kitakarítottak-e, ahogy elutazásunk előtt kértem a portán, ugyanis mindig mindenre rábólintanak, hogy persze, igen, és ha nem vagyunk elég rutinosak, akkor a konkrét időpontban derül ki, hogy 1. nem értették igazából, 2. nem jól szervezték le, 3. vagy egyszerűen csak ki tudja, milyen okból, de kérésünk nem teljesül. (Ez mondjuk elég kínos is lehetett volna, mikor a saigoni hotelben hajnali 4 órás ébresztést kértünk, de kíváncsiságból, vagy éppen rutinból? beállítottuk telefonjainkat is - így történhetett az meg, hogy mi ébresztettük fel a recepción legédesebb álmát alvó emberkét, hogy akkor fizethetnénk-e és ugyan hívna-e nekünk egy taxit, amit mellesleg előző nap szintén rendeltünk.) Valószínűleg takarítottak, biztosan nem tudom, de apró jelek mutatták, hogy valaki(k) jártak a lakásban. Másképp fogalmazva lába kelt egy-két dolognak, megint másképp ez úgy hangzik, hogy kiraboltak minket :). No, mindjárt meglátjátok, miért is mosolygok ezen: két söröskorsó és egy szappan tűnt el ugyanis! :D :D Páran reflexszerűen azt kérdezté(te)k, hogy nincs-e széf a lakásban. Nos, széfünk ugyan van, de szappant széfben...? ;) Szerencsére az értékeinket hazavittük és eddig más hiányosságot nem vettünk észre. Eddig. :D :D
Elkezdtem jógázni :), meg tornázni, hogy mozogjak. A tornához van egy mókás történetem - többfelvonásos. Korábban annyira fájt a hátam az itteni ágytól, hogy kértem Gurit, érdeklődjön bent a titkárnőknél, van-e itt gyógytornász, vagy fitness óra vagy bármi ilyesmi... Itt ugyanis mindenki edzőterembe jár gépeken erősíteni - ez mondjuk itt az apartmanban is van, de nem annyira az én asztalom - vagy pedig állítólag hajnalban felkelve egyéni thai chi szerű tornát végeznek. Hát ennyire korán még nem sikerült felkelnem, hogy ezt lefüleljem... Szóval a titkárnőkön keresztül egy állítólagos fitness óra sejtelmes körvonalai látszódtak kirajzolódni. Susival útra is keltünk, hogy utánanézzünk, annyi infónk volt, hogy a posta és a könyvtár felé keressünk. Lejártuk a lábunkat, a legkülönbözőbb szerzetekkel találkoztunk, beszéltünk, mutogattunk, mire kiderült, hogy a könyvtárban van az a bizonyos edzés. Hurrá! Vannak is gépek a másodikon - igen, a könyvtárban - de egyetlen angolul beszélő fickó biztosított minket, hogy minden du. 5-kor óra is van. No, mi ezzel egy időre meg is elégedtünk a válasszal. Tegnap gondoltam egyet és elmentem 5-re a könyvtárba. No, persze, csak lézengtek ott az emberek, senki sem tudott nekem segíteni, csak mutogattak az erősítő gépekre. Hát a könyvtári fitness edzés rejtélye továbbra is rejtély maradt...
Tegnapelőtt egyéb más gyümölcsök és zöldségek között paradicsomot is vásároltam. Így festenek:
Pontosabban csak azt hittem, hogy paradicsomok, engem teljesen megtévesztettek! A szárcsonkjuk ugyan fura volt és nehezebb is volt leszedni, mint egy közönséges paradicsomét, de hát gondoltam, egy viet paradicsommal van dolgom. Amikor felvágtam őket, akkor nem láttam a sok kis apró ismerős magot. Olyan fura volt, kocsonyás ugyan, de nem a megszokott módon. Megkóstoltam, inkább édes, mint sós, de nem tudom mihez hasonlítani. Lefényképeztem a kis cseleseket a szárcsonk felől is kettőt, meg belülről is, meg a magokat is rátettem a kistányérra.
Csupa rejtély az Élet, nem? ;)

2008. szeptember 11., csütörtök

esik, esik és esik... :S

Negyedik napja zuhog az eső, úgyhogy muszáj egy kicsit írnom saját szórakoztatásomra.
Tegnap este azért elmentünk vacsorázni a PhoXua-ba, de busszal mentünk, taxival jöttünk, uh nem sikerült kiszellőztetni a fejemet, pedig kora délutánig az apartmanház generátorának berregését hallgattam, meg a benzingőzét szívtam, uis elment az áram. (Háááááááááát, ezek szerint nem dolgoznak elég gyorsan Guriék... ) Szóval egy kis friss levegő, meg mozgás jólesne.
Addig is, amíg erre lehetőségem nyílik, elmesélem, mi volt Xoianál. Ő Guri főnökének a felesége és újdonsült anyuka, 4 hónapos a kisfiuk, Raphael. (vagy f-fel, nem tudom...)

No, először azt hittük, hogy Xoia kirgiz go-go táncosnő, azután kicsit árnyalódott a kép. Xoia uis orosz, csak Biskekben élt, de kiderült, hogy nem sokat volt otthon, uis 18 éves korától kezdve folyamatosan járt Kínába egy tánccsoporttal hotelekben fellépni. Ott találkozott német férjjelöltjével is. Mutatott a showműsorokról felvételeket, mindenfélét táncoltak a latintól kezdve a modern táncon keresztül néptáncokig, persze oroszt - mondanom sem kell, hogy nem igazán hasonlított ahhoz, amit szalagavatón orosz tánc elnevezés alatt előadtunk az osztállyal, inkább magyar néptánchoz hasonlított. Illetve voltak zsonglőr, meg break betétek is, mert az egyik lány korábban cirkuszban dolgozott, az egy szem fiú pedig breaktáncos volt. Emellett keresetkiegészítésként vállalt Xoia szórakozóhelyeken is fellépést. De azért gondolom az eddigiekből is kiderült, hogy olyan nem kell félteni típus. :) Javarészt itt volt terhes Vietnámban és Saigonban szülte kisfiukat, uh ők is elég régóta itt vannak, de most már minden nap rágja a férje fülét, hogy nem erről volt szó, hanem Thaiföldről. Hát ezt bukta szegény...
Azt már megszoktam, hogy a vietnamiaknak csak úgy viccből válaszolok a "Where (are) U from?" kérdésükre, mert reménytelen..., de azt nem gondoltam volna, hogy egy angolul jól beszélő orosz nem fogja tudni kis hazánk angol nevét. Sőt. Igazából nem is ismeri Magyarországot, m miután kikerestük neki az angol-orosz szótárból, megkérdezte, hogy na és "Milyen a te országod? Hatalmas és szép?". Mondtam neki, "Igen, kicsi és szép!"

No, Susiról már sokat meséltem, most megörökítjük itten őket is a barátjával:

És még valakit szeretnék Nektek megmutatni, Simont, egy fülöp-szigeteki kismanót, aki három hétig volt itt, de ez alatt a rövid idő alatt is mindenkit levett a lábáról: