Tegnapelőtt este - miután elfogyott a jó kis vörösboros marhapöri :) - elmentünk Gurival egy helyi specialitásokat kínáló étterembe, a Pho Xuaba. Korábban egyszer már voltunk ott, de ezúttal képekkel alátámasztott beszámolót tudok tartani az élményről. Előre figyelmeztetem kedves olvasóimat, hogy nem mindig lesz étvágygerjesztő!! Ezen a helyen úgy működik a felszolgálás, hogy a választott ételeket középre kirakják és mindenki szed magának a kis tálkájába, természetesen a haladóbbak az evőpálcikájukkal. (Én gyakran elvesztem a türelmemet és a jól bevált mancsaimhoz folyamodok.) A felszolgálás egyébként megér pár mondatot. Most is és múltkor is a pincérünk férfi volt, de emellett folyamatosan egy vagy két csajszi egy, az asztal közelében elhelyezett tálaló asztal mellől figyeli a jóllétünket, töltögetik nekünk az italokat, hozzák a fogpiszkálót, a kéztörlőt és rendezgetik az asztalt. Na, ez utóbbi kifejezés mellett ne haladjunk el olyan sietősen, mert sokat veszíthetünk vele. :) Minden esetben, amikor a pincérünk egy új ételt hoz, akkor átrendezik az asztalt. De ne csak egy ilyen egyszerű, akkor "ez a tál is férjen itt még el" rendezgetést képzeljetek el. Én inkább ahhoz a kirakósjátékhoz tudnám hasonlítani, amelyikben mindig hiányzik egy darab és annak segítségével lehet kirakni az egészet. Módszeresen, lehetőleg minden egyes darabot odébbtolva, de legalább megérintve rendezik az asztalt, ez igencsak mókás látvány, és ha előzékenyen próbálsz egy darabot arrébrakni azzal a hibás gondolkodással, hogy odaférjen a tál, akkor tuti, hogy a lány hozzá nem értésedet korrigálva máshova helyezi az edényt, amit arrébb helyeztél. A másik vicces dolog, ahogy a kinyitott sör kupakját a földhöz vágják. Nem ám csak úgy mellékesen leejtik, mert nem baj, ha a kupak a földön hever, hanem olyan elánnal vágják oda, mintha most végre visszajutott volna a rendeltetése szerinti egyetlen normális helyre. Mókás. De az is lehet, hogy ez a művelet a patkányok elrisztására szolgál, ugyanis egy kis aranyos Guri lába mellett egy méterre húzott el az étterem egyik szegletéből a másikba. (Talán mire hazamegyek, immunis leszek az olyan kedves kis élőlényeket tekintve, mint a patkány és a csótány. Ez végülis nem hátrány, csak hát, ugye, az odáig vezető utat meg kell tenni!) Ja, még egy számomra érdekes dolog a felszolgálásról: sokak tanácsát és tapasztalatainkat követve szeretünk egy-egy felest lehúzni evés előtt, vagy evés után, nem csak és kizárólag a fertőtlenítés kedvéért, de azért is! Igen ám, de itt nem lehet csak simán két pohár felest kérni, hanem üveget bontanak fel neked. (Kedves olvasóim megnyugtatására írom, hogy ezúttal úgy döntöttünk, nem húzunk le ketten egy üveg pálinkát egy átlagos, hétköznapon elköltött vacsihoz.)
A menü egyébként a következő volt: előételnek tavaszi tekercs - a neve csalóka, mert háromszög alakban is hozzák, amit különösen nehéz evőpálcikával "kézben tartani", utána pedig kétféle főételt kértünk, Guri kedvéért marha tekercseket - ez is tekercs, hi-hi! - és rákot, köretnek pedig tengeri herkentyűs rizst kértünk, persze kiderült, hogy igazából ez is főétel! No, ezúttal megtanultam, hogy jól teszi az ember, ha nem mutogat rá csak úgy hevenyészett módon az étlapon egy "Grilled Crab"-re, ha shrimpet akar enni. Mert az shrimp, hát persze, gondolhattam volna, hogy a tört angolság csak a hétköznapokban jelenik meg és az egyik legnagyobb shrimp-exportáló országban azért a tengeri herkentyűk megkülönböztetésére odafigyelnek. No, hát kihozták nekünk ezt:
vagyis ezeket, mert kettő "apró" kis rákocska volt. Előre feltörték nekünk az egyébként igen kemény páncélját - a képen is látszik. Először az ollójában levő husival kezdtem, az naggyon fini volt, utána pedig megróbáltam felnyitni a hátán lévő páncélt, aminek köszönhetően oldalt egy kis helyen kicsusszantak furcsa, zöld színű belsőségei. Na, ez nem volt valami guszta, uh gyorsan megpróbáltam visszatuszkolni. Látva bénázásomat, odajött az egyik csajszi és ahogy kell, szépen kiforgatta mindkét rákot a páncéljából. Recsegett, ropogott minden, ez még nem zavart volna, de a zöld trutyi, amit az imént megpróbáltam vissztuszkolni, most százszoros mennyiségben hevert előttünk az asztalon a sok guszta kaja mellett. Ráadásul a pincérnő diadalittas mosollyal mutogatta, hogy hajrá, akkor kérem neki lehet kezdeni! Hááááát, őszintén, éppen inkább a hányingeremmel küszködtem. A látvány a következő volt, bár ezúttal a kép nem igazán adja vissza elég jól annak bizarrságát, hogy más jelzőt ne írjak:
Minden elismerésem Gurié, aki a pincérnő utasításait követve kostolgatta a hátborzongató részeket, közben persze jókora grimaszokat vágva. Addigra mindkét csajszi fetrengett a röhögéstől és láthatólag nem értették, mi miért nem esszük ezeket a mennyei falatokat. Undoromat legyőzve megkóstoltam egy-két részt, de most már bátran kijelenthetem, az egyetlen ehető része az ollója!
Guri kérésére beszúrom még az este legjellemzőbb képét! :)
No, félbehagyom az elbeszélést, a városnézést és a templomokat majd holnap, vár rám a takarítás, meg a fordítás.
3 megjegyzés:
mééééég! alig várom a következő részeket :)
Zumikem!
Reg 'hallottam' feloled! Kerek szepen meg tortenetet! Mi ez a nagy csend?
puszi
a Tunyacsáp szokott ilyen fejet vágni... :)
Megjegyzés küldése